Otthon

Külföldiek keresik leginkább a prémium ingatlanokat Budapesten

Getty Images
Getty Images
A prémium lakások piaca is túllendülni látszik a mélyponton. A 2023-as erős lassulás után idén a befektetők is kezdenek visszatérni ebbe a szegmensbe.

A prémium besorolás területenként és ingatlantípusonként is más értékhatárhoz kötődik. Heinrich Krisztina, az OTP Ingatlanpont exkluzív menedzsere szerint például vidéken a lakások 100 millió, a családi házak 200 millió felett számítanak „prémiumnak”. A fővárosban 100 millióval feljebb esnek ezek a határok. S természetesen az exkluzív szektorba sorolhatók a milliárdos villák, szálláshelyek, fejlesztési területek is. A szakember úgy becsüli, a hazai adásvételek 5-10 százaléka tartozhat a prémium kategóriába.

A lakáspiac megtorpanása a luxus-szegmenst sem kímélte, ahogy Heinrich Krisztina felidézi, tavaly egész évben gyenge volt a kereslet. „Csak az ukrán és orosz ügyfelekre specializálódott kollégák tudtak jó, illetve kiemelkedő évet zárni.” A vevők zöme készpénzes volt, kölcsönből csak néhány magyar vevő akart vásárolni, akik a stabil és magas keresetük okán nem tartottak a hitelfelvételtől. A kamatok csökkenése csak az év végére hozta meg a vevők nagyobb érdeklődését, ami jobbára ez év elejére érett konkrét üzletekké.

A kereslet elmaradása tavaly kevéssé hatott az árakra.

Ahol nagyon nagy volt a csend, ott az év végére olykor lehetett árat csökkenteni – emlékszik a menedzser –, de az eladók inkább kivártak. Úgy vélték: a magas infláció úgyis mérsékli az áraikat, minek gyorsítsák azt maguk is?

– tette fel a költői kérdést.

Abban sem hozott lényeges változást 2023, hogy mely fővárosi kerületeket tüntetik ki figyelmükkel a luxust keresők. Budán továbbra is az I., a II. és a XII., míg Pesten az V. kerület áll az érdeklődésük fókuszában, ám ezeken belül is vannak kedvenc területeik. Az I. kerületben az utóbbi időben kifejezetten felkapott költözési célpont a Budai Várnegyed. A II. kerületnek változatlanul a belső része, Rózsadomb környéke a legkeresettebb, de sokakat csábít például Budaliget és Széphalom között a francia iskola környéke, ahova magyar, kínai és más nemzetiségű szülők főleg az iskola vonzereje miatt igyekeznek. A XII. kerületnek pedig ugyancsak a belső területei a legnépszerűbbek. A pesti belvárosban más a kulcsa a népszerűségnek, itt ugyanis pusztán a parkolás lehetetlensége miatt is kieshet egy-egy jó lakás a prémium-osztályból.

2024 kifejezetten jól indult ezen a részpiacon is, áll a közleményben. Heinrich Krisztina tapasztalatai szerint idén már olyan ingatlanokat is sikerült eladniuk, melyekre egy éve még komoly érdeklődő sem volt. Visszatértek a piacra a tavaly még jobbára távol maradó befektetők is, így ismét van érzékelhető kereslet például szállodára, valamint ipari- és fejlesztési területekre is.  A prémium szektor vásárlóinak túlnyomó része – mintegy 60 százaléka – változatlanul külföldi. Közöttük most nagy számban érkeznek kínaiak, továbbra is jelentős az ukránok érdeklődése, és jönnek már az itteni befektetési lehetőségeket keresők Afrikából is.

A lakásokat tekintve most a jó helyen és újonnan építettekre látszik a legnagyobb kereslet. E mellett igen népszerűek a régi villák már felújított, vagy fejleszthető lakásai. Ezekből nagyon kevés van a piacon, s ha felbukkan egy-egy, azokra szinte azonnal lecsapnak a vevők. Igen keresettek még a pesti belvárosban az elegáns, felújított lakások is, amennyiben biztonságos parkolási lehetőségek is járnak velük.

Mostanra a prémiumpiaci vevők szemében is fontos szemponttá vált – úgy a házaknál, mint a lakásoknál – az ingatlan energetikai minősége. Megkövetelik a jó szigetelést, nézik, hogy van-e napelem, illetve hőszivattyú. A környezetvédelmi elkötelezettség mellett ebben a kategóriában is számít már a rezsi, mert ahogy a szakember kalkulál: egy villa energiaköltsége elérheti a havi 600 ezer, vagy akár az 1 millió forintot is.

Heinrich Krisztina az erős évkezdés és a jelenlegi érdeklődések nyomán úgy számol, hogy a piac élénkülése kitarthat az év hátra lévő részében, így az idei forgalomban azt is behozhatják, ami tavaly elmaradt.

Kapcsolódó
Itt a legdrágábbak az ingatlanok a főváros agglomerációjában
Az idei év fordulópontot hozott a Budapest környéki területek ingatlanpiacán is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik