Szórakozás

Egy éve ilyenkor: macskának nézte a piac bejáratánál ücsörgő állatot, de nagy meglepetés érte

Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte leginkább olvasóinkat egy éve ilyenkor.

Talán soha életében nem fogja elfelejteni azt a múlt áprilisi hajnalt a tapolcai piac felügyelője, amikor a szürkületben a piac bejáratánál meglátott egy állatot. Róth László először azt hitte, hogy csak egy macskát lát, aztán pedig azt, hogy egy borzot, de amikor közelebb ment, kiderült, hogy egy olyan emlős pihent meg a munkahelye bejáratánál, amit nem a szaga miatt, hanem az éles fogai miatt tartanak hírhedtnek.

Ezért úgy döntött, értesíti a hatóságot, amelynek emberei el is szállították a megrémült vadállatot. A zöldségesládával felfegyverkezett rendőrök szerint egyébként kész csoda volt a mentőakció, hiszen a „kicsi jószág” két lábra állva a szemükbe nézett, és még meg is köszönte nekik, hogy segítettek rajta.

A piacfelügyelőhöz hasonlóan nagyon meglepődhetett az a fiatal tiktoker, akinek tavaly tavasszal azért kapták fel az egyik videóját a közösségi oldal felhasználói, mert megörökítette benne, hogy futás közben elkezdte őt követni egy idegen.

Videózni kezdett a lány, mert úgy érezte követik, kiderült, hogy igaza volt
Bármit csinált a nő, az idegen lépést tartott.

De az egy évvel ezelőtti híreinkben szereplő emberek közül a legkellemetlenebb meglepetés valószínűleg azt a brazil táncosnőt érhette, aki a méhmiómája kezelése miatt befeküdt egy riói kórházba, ahol a műtét után arra ébredt, hogy hiányzik az egyik végtagja.

Egy évvel ezelőtt látogatott legutóbb hazánkba Ferenc pápa, a katolikus egyház feje, akit ekkor még Novák Katalin fogadott köztársasági elnökként, miután a reptérről egy Fiattal egyenesen a Sándor-palotához ment.

Megérkezett Ferenc pápa a budai Várba, kis Fiattal szelte át a várost
Az egyházfőt a magyar katolikus egyház vezetői, illetve a kormány több tagja fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.

A budapesti pápalátogatás pedig egy igen szórakoztató bulvártörténeti pillanatot is hozott, amikor az esemény kapcsán Nagy Ferót elhívták a TV2 reggeli műsorának stúdiójába, ahol a nemzet csótánya úgy jelent meg, hogy aznap reggelre elvesztette a hallását. A kellemetlen meglepetésre ébredő zenész érzékszerve azóta már megjavult.

Nagy Feró ma reggelre elvesztette hallását, szájról olvasta le a műsorvezetők kérdéseit a Mokkában
Emiatt kissé döcögősebben ment a beszélgetés a pápalátogatásról.

Egy Egyesült Államokban élő kétgyermekes anya olyan hangosan kezdett panaszkodni a TikTokon amiatt, hogy elege van az átlagosnál nagyobb méretű melleire tett megjegyzésekből, hogy a videója híre még hozzánk is eljutott.

Azt hiszik, mutogatja a melleit, pedig csak túl nagyok ahhoz, hogy elrejtse őket
Az Egyesült Államokban élő nő többek között hátfájásra panaszkodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik