Tech

Új arcot kapott, miután fejbe lőtte magát

Arcátültetése után kevesebb, mint 11 hónappal mutatta meg magát a 26 éves Cameron Underwood, akinek külseje elképesztő változáson ment keresztül egykori önmagához képest az orvosi technológiának köszönhetően. A férfi 2016-ban önkezűen eresztett golyót a fejébe depresszív időszakában, aminek következményeként állkapcsának alsó részét, orrát, és egy kivételével az összes fogát elvesztette. Arcának felső része és szájpadlása pedig súlyos sérülést szenvedett, kis híján az életébe került a meggondolatlan cselekedet.

A hagyományos sebészeti beavatkozásokkal lehetetlenség volt ilyen mértékű arckárosodást helyrehozni, de esélyt kapott egy második életre.  Underwood édesanyja időpontot foglalt fiának Dr. Eduardo Rodriguezhez, aki a NYU Langone Health plasztikai sebészetén dolgozik, és korábban már sikeresen végrehajtott egy arcátültetést.

Rendkívül ritka beavatkozásról van szó: Franciaországban először 2015-ben, azóta pedig több mint 40 ilyen típusú műtétet hajtottak végre világszerte.

Underwood története még ezek közt is kiemelkedő, mivel mindössze 18 hónap telt el a sérülések keletkezése és a műtét közt, ráadásul rengeteg részt kellett helyrehozni. Az alanyoknak akár több évet is várniuk kell, míg új arcukat megkaphatják, a rövid köztes idő pedig jelentősen segíti a fizikai és érzelmi gyógyulást egyaránt az orvosok szerint.

A férfinak mindössze hat hónapot kellett várnia donorra, a halálakor 23 éves William Fisher filmrendező és író édesanyja jelentkezett, aki felajánlotta fia szívét, veséit, máját, szemeit és más szerveit. Elmondása szerint neki szintén sokat adott a beavatkozás, mert így egyszerűbb volt feldolgoznia fia halálát annak tudatában, hogy maradványai más számára egy új életet jelentenek.

Fotó: Monica Schipper/Getty Images for NYU Langone/AFP

Az Underwood arcán végzett sebészeti beavatkozás 25 órán át tartott, először Fisher koponyájának és bőrének egy részét kellett eltávolítaniuk, majd 3D-s modellezéssel és nyomtatással újrakonstruálták Underwood állát, fogait, és többi részét. A NYU orvosai egy 3D-s replikát is készítettek Fisher arcáról, amit az elhunyt családjának adományoztak emlékbe. A felépülési időt is sikerült jelentősen lerövidíteni: a férfinak mindössze 37 napot kellett kórházban töltenie, ami korábbi beavatkozásoknál jellemzően több mint 60 napot jelentett.

Rodriguez sebész szerint a műtét arról árulkodik, hogy rendkívül izgalmas fejlődésen mehet keresztül a jövőben az arc rekonstruálása, amiben fontos szerepet kap a CT-szkennelés, és a 3D-nyomtatás.

Az eset azért is fontos, mert ez volt az első olyan arcátültetés az Egyesült Államokban, amit kereskedelmi biztosítótársaság finanszírozott, a NYU egyik vezetője szerint a jövőben még több páciens számíthat arra, hogy könnyebben kap lehetőséget a rendkívül drága műtéthez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik