Az emberek már viszonylag fiatalon megtanulnak gesztikulációjukkal hivatkozni – szavak hiányában a gyerekek gyakran csak rámutatnak az áhított tárgyra. Ráadásul nem is tudatosul bennünk, hogy a mutató fél feltételezi azt a szellemi képességet, hogy az, akinek mutat, fel tudja fogni a cselekmény értelmét.
Nos, a Bécsi Egyetem kutatói hét pár közönséges hollót figyeltek meg, és azt tapasztalták, hogy ők is képesek ilyen referenciális gesztikulációra – kezek híján azonban köveket, ágakat vagy mohát tartanak a csőrükben, hogy valamilyen kapcsolatot kezdeményezzenek.
A kutatók onnan tudták, hogy valamilyen gesztusról van szó, hogy a madarak kizárólag akkor vették a csőrükbe az előbbi tárgyakat, ha biztosak voltak benne, hogy társaik figyelik őket – elsősorban az ellenkező nem tagjai.
Egyelőre még keresik a gesztusok hátterében álló pontos okokat, illetve ezek jelentését és a használat rugalmasságának fokát. Azt például már tudni, hogy a párok kialakítanak olyan vokalizált jelzéseket, melyek csak az adott párra jellemzőek.
