A bűnöző hajlamú gépember más gyanús dolgokat is vásárolt az interneten, köztük extasy tablettákat, egy rejtett kamerával ellátott sapkát és egy hamis Louis Vuitton táskát is.
Legalábbis a NASA vezető tudósai szerint, akik úgy látják, húsz-harminc éven belül „konkrét bizonyítékaink" lesznek arra, hogy más bolygókon is kialakult az élet.
A rossz anyagi körülmények között élő gyerekeknek általában fejletlenebbek a nyelv, a memória és az érvelési készség fejlődéséért felelős agyi területei, mint szerencsésebb társaiknak.
A magyar származású Forgács Gábor vezette amerikai kutatócsoport azt reméli, hogy olyan szerveket bioprintelhetnek, amelyek jobban működnek majd, mint az igaziak.
Az emberi genom jóval kisebb, mint a hagymáé, a tüdőtlen szalamandráé vagy éppen a japán babérhagymáé. Nem véletlenül, egyes kutatók szerint a DNS-ünk nagy része haszontalan töltelék csupán.