tapolcai időközi választás
A tapolcai választáson vesztes Fenyvesi Zoltán szerint létrejött Tapolcán a Jobbik és az MSZP koalíciója.
Nem alaptörvény-ellenes, hogy az MSZP-DK közös jelöltjét összefüggésbe hozták az ajkai vörösiszap-katasztrófával.
A liberálisoknak nevezett illiberális megmondóemberek sokszor kiáltottak farkast - mondta
Hatalmas a szakadék a kistelepülések és a nagyobb városok között, ami a pártok támogatottságában is élesen megmutatkozik.
„Azon kell dolgozni, hogy a mi útvonaltervünk vonzóbb legyen az emberek számára” – mondta a miniszterelnök.
A külföldi lapok többek közt ezzel indokolják a Jobbik tapolcai győzelmét, na meg azzal, hogy a szélsőjobb ahhoz fogható fordulatot hajt végre, mint a ’90-es években a Fidesz.
A fideszesek nem sírnak, de azért volt olyan, aki elrakta a zsebkendőt. Parlamenti csokor, csak Önöknek.
Az MSZP-DK közös jelöltje is levonta a tapolcai időközi választás eredményének rá vonatkozó következtetéseit. Sokat tanult, de nem eleget.
Megbukott a centrális erőtér és az a mítosz, hogy a Fidesz képes kordában tartani a Jobbikot - írja a Political Capital.
Lendvai Ildikó Facebook-oldalán elemezte a tapolcai választás tanulságait.
A Népszabadság Jobbik-áttörésnek, a Népszava a szélsőjobb előretörésének minősítette a tapolcai választást, míg a Magyar Hírlap a hajtás alá tette az eredményt.
Melyik politikus tartana fegyvert az ellenfele fejéhez?
A Titanicon nem, de ezen a videón tuti bőgni fog.
Szinte biztos, hogy a jobbikos Rig Lajos nyert, egy tapolcai szavazókörből nincs még eredmény, mert várják a külföldi szavazatokat. A Fidesz és Orbán is elismerte vereségét.
Presztízsjelentősége van a vasárnapi időközi országgyűlési választásnak - jelentette ki a Jobbik elnöke a tapolcai kampányzárón.
Fejlesztésekről, munkahelyteremtésről, a tapolcai kórházról és a vörösiszap-katasztrófáról vitázott a Fidesz-KDNP, az MSZP-DK és a Jobbik jelöltje a vasárnapi időközi választásra az Egyenes beszéd című műsorában péntek este.
Sok tétje nincs a parlamenti logika alapján, de mégis: az utóbbi idők legizgalmasabb időközi választása jön vasárnap, három esélyes, mindhárman óriásit bukhatnak, ha nem nyernek.
A miniszterelnök szerint lassan halad a felelősségre vonás a vörösiszap-katasztrófa ügyében, úgy látja, mintha senki nem viselné a felelősséget a történtekért.
Asztalhoz ültek és vitatkoznak a tapolcai időközi választás jelöltjei, hasonlóra évek óta nem volt példa. A Fidesz először kifarolt, de annál sokkal fontosabb Tapolca, hogy ezt kihagyják.
Ellentüntetők fogadták a miniszterelnököt Tapolcán, Orbán vissza is szólt nekik, az ifjú fideszesek pedig rögtön egy amerikai ikonhoz hasonlították.
Nézzük, mi miatt gondolom, hogy egy mocskos, szemét országban élünk. Miért is gondolom, hogy egy megbolygatott trágyadomb bűzét érzem az orromban?
Nix ugribugri, végigcsináljuk az elkövetkezendő három évet. Így bánnak el egy ellentüntetővel a fideszesek.
A szocialista párt volt elnöke nem érti, hogy a tapolcai időközi választás előtt Gyurcsány Ferenc miért ad olyan interjút, ami a baloldali jelölt esélyeit rombolhatja.