Belföld

Az ATV-n vitáztak a tapolcai jelöltek

Fejlesztésekről, munkahelyteremtésről, a tapolcai kórházról és a vörösiszap-katasztrófáról vitázott a Fidesz-KDNP, az MSZP-DK és a Jobbik jelöltje a vasárnapi időközi választásra az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.

Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint a választók vasárnap arról is fognak dönteni, hogy ki az a képviselő, aki a legtöbb fejlesztést tudja vinni a településekre a 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban.

Arra a kérdésre, hogy rajta múlik-e, mennyi érkezhet ezekből a fejlesztésekből a térségbe, úgy válaszolt: azon múlik, hogy a képviselő mennyire lesz együttműködő a kormánnyal, hiszen “a döntéseket a kormány hozza meg”. Úgy fogalmazott: vannak ígéretei a kormánytól arra, hogy fejlesztési pénzeket kapnak.

170 forint egy napra

Pad Ferenc (MSZP-DK) a fejlesztési forrásokkal kapcsolatban azt mondta: az elmúlt öt év arra vonatkozó adatait megnézve, hogy mennyi fejlesztési forrás érkezett a megye egyes településeihez, látható: Balatonfüredre csaknem ötször annyi jutott lakosonként, mint Tapolcára, amikor fideszes volt az országgyűlési képviselő. Úgy vélte: nem igaz, hogy akkor érkezik több kormányzati forrás, ha kormánypárti a körzet képviselője. Hangsúlyozta: ezen a listán a szocialista vezetésű Ajka a harmadik.

Rig Lajos (Jobbik) szerint az elmúlt tizenkét évben Tapolca és Sümeg térségében nem létesült több száz munkahelyet teremtő beruházás. Kiemelte: sok olyan kisnyugdíjas ment el a lakossági fórumaira, aki 50 ezer forintból él, és a rezsiköltségek kifizetése után előfordul, hogy 170 forintja marad egy napra.

Fenyvesi Zoltán úgy válaszolt: ő nem egyetlen települést szeretne képviselni, hanem mind a hatvanat. A térségbe 18,3 milliárd forint fejlesztés érkezett eddig – emelte ki.

Az MSZP és a DK közös jelöltje a munkahelyteremtéssel kapcsolatban azt mondta: az “ajkai modell” működni fog.
Pad Ferenc a buszközlekedést is javítaná a térségben, mert szerinte Ajkán munkaerőhiány van, Sümeg térségéből lehetne munkaerőt átcsoportosítani.

A munkahelyteremtéssel kapcsolatban Rig Lajos a borturizmust fejlesztené, és szerinte a Balaton környékéről kellene több turistát a térségbe csalogatni. A munkahelyteremtés elsősorban az önkormányzat feladata – mondta.

Ez a hajó már elúszott

A tapolcai kórházról a kormánypárti jelölt elmondta: 2013 decemberében aláírták azt a megállapodást, amellyel 2,3 milliárd forint fejlesztési támogatás érkezik. Hangsúlyozta: a tapolcai kórház “nem a veszprémi uszoda”, ez a beruházás július 30-án befejeződik. Fenyvesi Zoltán arra is felhívta a figyelmet: a kormány átvállalta a kórház 72 millió forintos adósságát.

Rig Lajos a kórházzal kapcsolatban azt mondta: 2012-ben egyeztettek Szócska Miklós államtitkárral, 12 ezer aláírást vittek, de azt a választ kapta, hogy “ez a hajó már elúszott”. Úgy fogalmazott: ezt nem tudja elfogadni, mert 12 ezer ember akaratát “lesöpörték az asztalról”. A jobbikos jelölt szerint 500 millió forintos adóssága van a kórháznak.

Pad Ferenc szerint kritikus pont az egészségügy a térségben, mert nemcsak Tapolcáról, hanem a környező falvakról is szó van.

A Mal Zrt.-ről Rig Lajos azt mondta: nem kárpótolták azokat a beszállítókat, akik a cég károsultjai. Fenyvesi Zoltán megjegyezte: a Mal egy magáncég, amelyet a kormány mentett meg a csődtől. Pad Ferenc pedig azt mondta: szakszervezeti vezetőként örült a kormányzati segítségnek, a folytatással azonban nem elégedett. Szerinte hatszáz munkahely szűnt meg 2010 óta a vállalatnál.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért tartanak vasárnap időközi választást, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik