Belföld

Vona: történelmet írhat a Jobbik

Presztízsjelentősége van a vasárnapi időközi országgyűlési választásnak - jelentette ki a Jobbik elnöke a tapolcai kampányzárón.

A helyi művelődési központban mintegy 150 fős hallgatósága előtt Vona Gábor azt mondta, ha vasárnap a Jobbik nyer, végre elindulhat valamiféle változás az országban. Ha sikerül mandátumot szereznie vasárnap Veszprém megye 3-as számú választókerületében a Jobbiknak, Rig Lajos lesz a párt első egyéni választókerületben győztes országgyűlési képviselője, a Jobbik pedig az első olyan pártként kap egyéni választókerületi mandátumot, amely nem volt a rendszerváltók közt – emelte ki.

Mint “kormányra készülő párt elnöke” kijelentette, Magyarországon elsőként a korrupciót szeretné felszámolni. Ez pénzbe sem kerül, sőt “nagyon sok pénzt tart meg az országnak”. Az elmúlt 25 évben nem volt olyan kormánya Magyarországnak, akinek nem lett volna “piszkos, mocskos, aljas korrupciós ügye”. Kijelentette, Magyarországon mindaddig nem lesz a korrupció hálózata felgöngyölítve, amíg nem lesz olyan kormánya az országnak, amely nem érintett az elmúlt 25 év ügyeiben.

A Quaestor-botránnyal kapcsolatban azt mondta: arra kíváncsi, “hogyan fordulhatott elő az, hogy a Fidesz és a kormány állampapírokat fialtatott egy olyan cégnél, ahol úgy tűnik, hogy pilótajáték volt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik