Juj, de izgi ötlet! – lenne, csakhogy láttuk már, nem is egyszer. Ráadásul magukat az alkotókat se érdekelte eléggé ahhoz, hogy kifejtsék. Helyette sótlan bűnügy és csini díszletek a Netflix új sci-fi sorozatában, a The One-ban. Kritika.
Állítja egy kevés figyelmet kapott dokumentumsorozat, a Diszfória alcíme, amit legalább olyan hévvel minősítenek sokan vállalhatatlanul transzfóbnak, mint ahogyan mások kihagyhatatlan hiánypótló alkotásnak.
Az Aranyélet után újra magyar sorozatot forgat az HBO. A besúgó már saját fejlesztés lesz, és egy olyan témához nyúl, melynek már megágyazott több sorozat a nemzetközi piacon. A másik, készülő magyar sorozattervvel már valódi trendről is beszélhetünk.
Miért nem feltétlenül idilli az az állapot, hogy bármit és bármikor megnézhetünk vagy meghallgathatunk? És miért megtévesztő visszasírni a monokultúrát, amikor mindenki ugyanabból a kevés opcióból választhatott csak?
A Sólyom és a Tél katonája mellett Sherlock Holmes utcagyerek segítői is megmenti a Földet, miközben a DNS-teszt alapú szerelem vagy a drogbárónak klipet forgató rendező története is népszerű lehet a havi sorozatajánlónkból.
Mi sül ki abból, amikor artmozis rendezők készítenek tévésorozatot? Összeegyeztethető-e egyáltalán az öntörvényű filmesek világa a sorozatműfajjal? Melyikük marad meg rendezőnek, és ki lép elő alkotóvá, amikor sorozatot készít?
Egy spanyol járványkórházban készült az Életjelek, az HBO dokumentum-sorozata, de alighanem ugyanilyen a covid-krízis mindenütt. Megterhelő még nézni is – hol a szenvedés, hol az emberség miatt.