Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor így fogalmazott pénteken az MR1-Kossuth Rádióban az új román kormány első intézkedéseivel kapcsolatban.
A szocialisták szerint az Orbán-Simicska-Nyerges triumvirátus a gazdaság minden területén tetten érhető, s saját ügyeik érdekében jogszabály-módosításokat is igénybe vesznek.
A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
Orbán Viktor házánál az Ifjú Demokraták nevű, a Demokratikus Koalícióval együttműködő szervezet tüntetett azért, hogy a miniszterelnökön is hajtsák be az ingatlanadót. Gyurcsány Ferenc házánál a Fidelitas a diplomamunkája miatt tüntetett.
A miniszterelnök szerint Magyarország konfliktusait az okozza, hogy Európáról kétféle gondolkodásmód létezik: a nemzetek Európája, amelyet a magyar kormány vall, illetve az Európa mint birodalom eszméje.
Az üzleti körök lapja, a brit Financial Times, valamint vezető osztrák, német és amerikai lapok, s a svájci Neue Zürcher Zeitung is foglalkozott csütörtökön a magyar IMF-tárgyalások megkezdéséhez adott brüsszeli jóváhagyással.