Belföld

Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott

A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval. A keleti nyitásról is beszélt.

“A magyar emberek idejekorán megértették azt, amit az EU vezetői nehezen és kelletlenül akarnak elfogadni: többé nem élhetünk úgy, mint addig” – jelentette ki Orbán Viktor Asztanában, a pénteki kazah-magyar üzleti fórumon. A kétnapos látogatáson Kazahsztánban tartózkodó kormányfő angol nyelvű beszédében hozzátette: a magyarok megértették, “Európa rossz vágányra tévedt”, és a bőrükön tapasztalták, hogy ezt az eltévelyedést Magyarország különösen megszenvedte.

Orbán Viktor közölte: kormánya azt tapasztalta az elmúlt két évben, hogy Magyarország törekvéseit, céljait és új irányát a feltörekvő és sikeres keleti országokban nagyon tisztán értik. “Értik, hogy mi illúziók, dogmák és ideológiák helyett a gazdaságunkat valóságos alapokra, valóságos, mondhatni kézzel fogható értékekre akarjuk építeni” – fogalmazott a kormányfő.

Magyarország keleti nyitásának fontosságáról is beszélt a kormányfő a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyaláson pénteken Asztanában. Magyarország meghirdette a keleti nyitás politikáját, ezért már régen esedékes volt, hogy egy magyar kormányzati-üzleti delegáció látogasson Kazahsztánba – mondta Orbán Viktor.
Magyarország a keleti nyitás politikájával kíván alkalmazkodni a globális világgazdaság változásához, amely az olyan országokat, mint Kazahsztán, rendkívüli módon felértékeli – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik