A Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökséggel szomszédos területre költözik a Miniszterelnökség Központi Hivatala.
A Napi Gazdaság szerint Orbán Viktor és Putyin elnök nemcsak közel ültek egymáshoz. Olyan hosszan cseréltek eszmét, hogy majdnem lekésték a második félidő elejét.
Míg a korábbi fényképeken inkább csak a halántékán jelentek meg a deres foltok, a keddi belgrádi fotókon már teljesen ezüstbe borult a miniszterelnök hajkoronája.