Belföld

Gyurcsány lekeresztapázta Orbánt

A volt kormányfő mindenkit beperel, aki plágiummal gyanúsította.

Gyurcsány Ferenc pártja majálisán legazemberezte a kormányt és azt állította, hogy Orbán Viktor nemcsak a kormány, hanem egy olyan bűnszövetkezet élén is áll, amelynek nem a közjó szolgálata, hanem a gazdagodás a célja.

Ünnepi beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke az országos ügyek mellett kitért sajátjára is és képtelen vádnak nevezte, hogy volt sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: tiszta a lelkiismerete, nemcsak szakdolgozata eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált. “Bizonyítsák be! (…) Ki fogom perelni őket a vagyonukból, mert nincs annyi vagyonuk, amennyit ér az én tisztességem” – jelentette ki.

A volt miniszterelnök szerinte ez az ügy is azt bizonyítja, hogy a kormányoldal le akar számolni mindenkivel, aki felveszi a küzdelmet ellene. Korábban pártja tudatta, hogy egy fideszes önkormányzati képviselő felelős a pécsi egyetem oktatási igazgatójaként a szakdolgozatok őrzéséért és biztonságáért.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatási igazgatója szerint ő nem felel a szakdolgozatok őrzéséért, az nem tartozik a hatáskörébe. Lengvárszky Attila az MTI-nek reagált azokra a nyilatkozatokra, amelyek az ő felelősségét vetik fel Gyurcsány Ferenc egykori MSZP-s kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és volt sógora, Rozs Szabolcs szakdolgozatának eltűnésével kapcsolatban.

“A szakdolgozatok őrzése abban az időszakban és most is a karok, tanszékek, adott esetben a könyvtár, más esetben a levéltár feladata” – jegyezte meg a posztot öt éve betöltő vezető.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek be kell bizonyítania igazát az őt ért plágiumvádakkal kapcsolatban, ha ezt nem teszi meg, akkor pedig távoznia kell a közéletből. A párt szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, sajnálják, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője ilyen helyzetbe került. Kevés olyan ember van, akinek mindkét szakdolgozata eltűnik, és még kevesebben vannak, akiknek a sógora azonos címmel ad be szakdolgozatot néhány évvel korábban – tette hozzá Selmeczi Gabriella.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik