Belföld

Törvényt sértett Orbán Viktor?

Nem válaszolt határidőre a szocik kérdésére a Nabucco-végjáték ügyében.

A kormányfő megsértette mind a régi házszabályt, mind pedig a közelmúltban a kormánytöbbség által átvert országgyűlési törvényt – jelentette be hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Józsa István MSZP-s honatya.

Közlése szerint a miniszterelnök nem válaszolt határidőre a szocialisták írásbeli kérdésére, amelyet annak kapcsán intéztek hozzá, hogy bejelentette: a Mol kivonul a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból.

Orbán Viktor tájékoztatásának szombatig kellett volna befutnia, ám ez nem történt meg. Józsa István egyébként úgy véli, a kormányfő túlterjeszkedett hivatali lehetőségein, amikor közölte, hogy a Mol kiszáll a beruházásból.

A szocialisták a többi között épp arra lettek volna kíváncsiak, mekkora kárt okoz ez a lépés a társaságnak, illetve az országnak.

Némethné időben válaszol

Hétfő délután írja alá a nemzeti fejlesztési miniszter az MSZP kérdésére adott választ Nabucco-ügyben, amit azonnal elküldenek a szocialista politikusoknak – tájékoztatott a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár.

Havasi Bertalan azt javasolták Józsa Istvánnak, hogy mielőtt törvénysértéssel vádolja meg a miniszterelnököt, olvassa el a parlament házszabályát. Ez ugyanis kimondja, hogy ha a válaszadási határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.

Ez jelen esetben pedig a hétfőt jelenti, vagyis ezen a napon kell postázni a választ a képviselőknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik