A miniszterelnök az LMP-s Karácsony Gergely azonnali kérdésére válaszolt hétfőn a törvényhozásban. Az ellenzéki politikus azt tudakolta, hogy a kabinet miért Fidesz-közeli oligarchák – például Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, valamint az érdekeltségükbe tartozó vállalkozások, így például a Közgép Zrt. – érdekeit képviseli, miért nem a magyar emberekét, a kis és közepes vállalkozásokét, a gazdálkodókét.
Orbán Viktor kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerében nagytőkések vannak, oligarchák azonban nincsenek és nem is lesznek, a Fidesz a középosztály kezében fogja tartani a hatalmat.
Az ellenzéki politikus a miniszterelnök szavaira úgy reagált: ha Orbán azt gondolja, hogy bárki beveszi azt a szöveget, hogy Simicska Lajos nem a Fidesz embere, akkor nagyon naiv, a választók pedig úgy fogják lapátra tenni, mint korábban a szocialistákat.
Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, állami beosztásba is szokott kinevezni olyanokat, akiknek korábban jelentős gazdasági szerepük volt. “Ez helyes, föltéve, hogy jól végzik a munkájukat”. Magyarországnak nagy, magyar vállatokra van szüksége minden jelentős területen, ezért Karácsony amikor a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit a kormányfő elutasít.
Jobb idebent, mint odakint
Évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak a közösségi tagság, így több érv szólt a belépés mellett, mint ellene – ezt mondta a miniszterelnök két jobbikos honatya, Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd kérdésére, hogy van-e élet az Európai Unión kívül.
Orbán Viktor megjegyezte: ha nem lennénk tagja a közösségnek, nem Magyarországon adna munkát több tíz- sőt százezer családnak az Audi, a Mercedes, az Opel, a Bosch vagy éppen a Knorr-Bremse.
Öngyilkosságra késztetés és orosz rulett
Össztűz zúdult a kormányra a bevezetésre váró adók miatt. A jobbikos Volner János a Bokros-csomagot is meghaladó megszorításokról beszélt. Az MSZP-s Szekeres Imre szerint a telefonadó tulajdonképpen egy farkába harapó adósságkígyó. Az LMP-s Jávor Benedeknek nem tetszik az orosz rulett, amit a kormány az országgal játszik.
Cséfalvay Zoltán, államtitkár védelmébe vette az adókat, szerinte az ország így tud időt nyerni a reformokhoz. Végül Z. Kárpát Dániel, jobbikos képviselő Zambiából és Peruból származó paprikával ajándékozta meg államtitkárt.