nemzetbiztonsági bizottság
Ha a fideszess képviselők elzárkóznak a nemzetbiztonsági bizottság összehívásától, azt beismerő vallomásnak tekintik.
A magyar szolgálatok vezetőit is meg akarják hallgatni az ügyben.
Az ellenzéki pártok nemzetbiztonsági bizottsági tagjai felháborodtak, hogy a Fidesz a Dunaferről, Fudan Egyetemről és kibertámadásokról sem akar beszélgetni.
A miniszter előzőleg azt mondta egy interjúban, hogy nem ért a titkosszolgálatai ügyekhez.
Attól tartanak, hogy a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt dolgozó oktatók sértik a magyar érdeket.
Elutasították az ügyben érkezett feljelentést, de megjegyezték: nem igaz, hogy az 50 méter hosszú aluljáró Orbán Viktor személyes céljait szolgálná.
Újabb terrortámadás rázta meg Európát hétfőn este, ezúttal Magyarország közvetlen közelében. Annak érdekében, hogy kiderüljön, van-e magyar
A belügyminiszter szerint gyors és szakszerű volt a mentés.
Már korábban is járt Budapesten a terrorizmussal gyanúsított férfi.
A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint egyértelmű, hogy valaki hazudott.
Kövér László kezdeményezte.
Szél Bernadett helyét venné át.
Nem elírás, tényleg egy másik Németh lett a bizottság kormánypárti alelnöke.
A rezsibiztos is megszavazta az LMP-s politikus tagságát a nemzetbiztonsági bizottságban.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint betelt a pohár.
Molnár Zsolt szerint az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amelyekkel kapcsolatban haladéktalanul tájékozódniuk kell.
Molnár Zsolt összehívta a bizottságot, Németh Szilárd közölte, hogy a Fidesz nem vesz részt az ülésen.
A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke szerint az ügyből politikai következtetéseket kell levonni.
Videó
Arra az esetre is készülnek a szocialisták, ha megint meghiúsul az ülés.
Szerinte az LMP miniszterelnök-jelöltje Soros zsebében van.
Jelezték, hogy nem vesznek részt a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén, ahol a befogadott menekültekről és a Soros-terv létezéséről esne szó.
Meghallgatnák Orbán Viktort is a Soros-tervről.
Videó
A fideszes képviselők kivonultak, amiért az LMP-s Szél Bernadett is ott volt az egyébként nyilvános bizottsági ülésen. Videó.