Gazdaság

Pegasus-ügy: Süli Jánost is várják a nemzetbiztonsági bizottság ülésére

Süli János paksi bővítésért felelős miniszter is meghívót kap az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői ülésére – közölte pénteken Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke.

A meghívást a Direkt36 pénteki cikkével indokolta, amely azt állította, hogy a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár, Aszódi Attila neve is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus kémprogrammal. A cikk szerint Aszódi még a kormány tagjaként, 2018 végén lett célpont, ekkoriban felettesével, Süli Jánossal folyamatos konfliktusban állt azért, mert műszaki okokra hivatkozva nem akarta hagyni, hogy lazítsanak a Paks II. projekt menetrendjén. A volt államtitkárt hivatalos kormályzati telefonján vették célba, ám a készüléket le kellett adnia menesztése után, 2019 januárjában.

Stummer Facebook-bejegyzésében kijelentette

A beruházást övező politikai vitáktól függetlenül a paksi bővítés ügye nemzetbiztonsági kérdés, a beruházást irányító kormánytisztviselők esetleges megfigyelésének híre pedig komoly aggodalomra ad okot, továbbá a nyilvánosságban is megnyitja azt a kérdést, hogy a Fidesz és a kormány holdudvarában Aszódi Attilán kívül kiket figyelhettek meg még ezzel az eszközzel az utóbbi évek során.

A politikus hozzátette, továbbra is bízik benne, hogy Halász János és a többi fideszes bizottsági tag változtat a korábban nyilvánosságra hozott álláspontján, és mégis részt vesznek a hétfői ülésen, biztosítva ezzel a határozatképességet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik