Új műsorvezető dolgozik június 3-ától a Magyar Televízióban. Tóth Krisztinát először a keddi Nap-keltében láthatják a nézők. A szerkesztő-műsorvezetőre a köztévé más műsoraiban is számít majd.
Új tematikus honlappal jelentkezik a köztelevízió. Az MTV két nyári monstre eseménye, a Labdarúgó Eb és az Olimpia már ezen a felületen is látható lesz.
Avantgarde Research néven új, kutatási divíziót indít az Avantgarde Group. Az első megbízással belső kommunikációs felmérést végeztek a Coca-Cola Beverages Magyarországnak.
Az ORTT új elnöke szerint a közmédiumok felügyeletét ellátó civil kurátorokkal kapcsolatban nem az a baj, hogy sorsolással választják őket, hanem hogy egyáltalán léteznek „álcivilek”, akik bekerülnek a testületekbe. És együttműködik az állampolgári jogok országgyűlési biztosával is.
Magyarországon elsőként indított digitális rádióadást középhullámon a Magyar Katolikus Rádió. A rossz minőségű adó így lepipálhatja a kereskedelmi rádiók hangminőségét is.
Péntek délelőtt tesz újabb kísérletet a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma, hogy betöltse a március eleje óta üresen álló elnöki posztot. Ez az első alkalom, hogy egy pályázaton belül másodszor látnak neki a jelölésnek, annak sikere esetén pedig a választásnak.
A fideszes delegáltak azt javasolják, hogy ne szavazzanak a pénteki tévéelnök-jelölés és -választás során az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének alig négy nappal korábban mandátumot nyert tagjai. A testület elnöke szerint nincs lehetőség a kezdeményezés felkarolására.
A maitól filozófiájában gyökeresen eltérő, nem pedig a hatályosnál részletesebb közszolgálat-meghatározásra van szükség - mondta a Tihanyban zajló Media Hungary egyik kerekasztal-beszélgetésén Tímár János, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) SZDSZ által delegált tagja.
Az SZDSZ elnöke szerint ismét a fogyasztóknak kellene a tévé-előfizetési díjakat fizetniük. Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy akár hónapokon át is elhúzódhat a Magyar Televízió elnökének megválasztása.
Az SZDSZ elnöke szerint ismét a fogyasztóknak kellene a tévé-előfizetési díjakat fizetniük. AZ MSZP szerint megmarad az előfizetési díj, azt azonban még nem tudni, ki fizesse.
Június végén befejeződik a két és fél éve futó Friderikusz Most című műsor az ATV-n. Friderikusz Sándor szerint kimerítették a kereteket, ősztől lekerülnek a csatornáról.
Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója végzett a Marketing&Média által összeállított „Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban” rangsor élén. A lap szerkesztőségének és szerkesztőbizottságának szavazatai alapján elkészített összeállításból az is kiderül, hogy az RTL Klub székháza csordultig van befolyásos emberekkel.
Júniusra megújítja arculatát a Budapest Bank (GE Money Bank) - közölte a pénzintézet pénteken. A tervezéssel kapcsolatos és az elmúlt években nyitott mintegy 50 fiók arculati elemeinek (logó, poszterek) frissítési költsége 100 millió forint alatt van.
A kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat egy médiacég, amely az összegből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet országos médiarendszer kiépítésére.
A Marketing&Média szaklap elkészítette „Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban” rangsort. A listára nem médiaszereplők, hanem azok a szakemberek kerültek fel, akik véleményükkel, döntéseikkel meghatározzák a magyar médiapiac trendjeit, kijelölik annak irányait, hangsúlyait.
Az év egyik legnagyobb sporteseményét, a Labdarúgó Bajnokok Ligájának moszkvai döntőjét több mint háromórás műsor keretében láthatták a Magyar Televízió nézői.