Üzleti tippek

Majtényi menesztené a média civil kurátorait

admin
admin

2008. 05. 30. 15:18

Az ORTT új elnöke szerint a közmédiumok felügyeletét ellátó civil kurátorokkal kapcsolatban nem az a baj, hogy sorsolással választják őket, hanem hogy egyáltalán léteznek „álcivilek”, akik bekerülnek a testületekbe. És együttműködik az állampolgári jogok országgyűlési biztosával is.

Majtényi László erről azután beszélt, hogy találkozott az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, Szabó Mátéval.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nemrég kinevezett elnök szerint a testület „igazi sérelmek esetén” fog eljárni, és nem ad teret a „mondvacsinált pániknak”.

Elmondása szerint erőteljesen szeretné védeni a gyerekek jogait, ebben az ombudsmannal együtt is működne, már amennyire a médiatörvény engedi – tette hozzá. Majtényi ígéretet tett arra, hogy minden alapjogi sérelemnél segít, amire hatásköre van, márpedig – mint mondta – „mindenre van”.

Szabó Máté szerint ez az együttműködés nem elsősorban szankcionálás, hanem „tudatosítás”, a gyerekek önvédelmi képességeinek erősítése, de ő sem szeretne teret adni a morális prüdériának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.