lövöldözés
A minapi ottawai lövöldözés elkövetője közvetlenül a bűncselekmény előtt készítette a felvételt, és most már egyértelmű, hogy ideológiai és politikai indíttatásból cselekedett
2014. 10. 27. 07:32
Helyi idő szerint vasárnap este bejelentették, hogy meghalt a lövöldözés egyik súlyos sebesültje, egy 14 éves diáklány is.
2014. 10. 27. 07:18
Több lövést adtak le Budapesten, az V. kerületben, a Belgrád rakpart egyik szórakozóhelyén szombat hajnalban.
2014. 10. 25. 06:15
Nemrég tért át az iszlám hitre az a kanadai születésű férfi, aki szerdán az ottawai parlament épületében nyitott tüzet.
2014. 10. 23. 08:04
Lelőttek egy díszőrségben álló katonát, aztán a parlamentben és bevásárló központnál is lövések dördültek.
2014. 10. 22. 16:57
Ilyen szánalmas próbálkozást is rég látott a világ.
2014. 10. 08. 19:00
Egy férfi agresszíven viselkedett és lövöldözni kezdett, amikor a kihívott orvos el akarta látni. A TEK is kivonult.
2014. 10. 04. 12:59
Az adóhatóságnak gyanús, miből tudtak a megkötözött, kirabolt, majd egy lövöldözéssel tarkított autós üldözésben részt vevő ruhakereskedők 465 millió forintot megspórolni.
2014. 10. 04. 10:46
Emberölési kísérlet vádjával áll bíróság elé a férfi, aki egy budapesti plázában rálőtt volt élettársára.
2014. 10. 03. 09:57
Egy IV. kerületi lakásban adott le több lövést egy férfi, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogott.
2014. 10. 02. 16:39
Azért lőtt agyon egy 17 éves fiút, mert az autójából túl hangosan szólt a zene egy benzinkút parkolójában.
2014. 10. 02. 13:36
Drasztikusan emelkedik lövöldözéses ámokfutások száma az Egyesült Államokban – ismerte el az FBI. A tömegmészárlások többsége nem torkollik elnyúló túszdrámába.
2014. 09. 25. 16:56
Egy csomagelosztó központ dolgozója volt az elkövető és két áldozata.
2014. 09. 23. 18:54
A fiatal, aki állítólag az Iszlám Állammal szimpatizált, megszúrt két szövetségi rendőrtisztet. Ezután dördülhettek a lövések.
2014. 09. 23. 16:52
Azokat az egyenruhásokat vihették el, akik elfogták éjjel a gázpisztollyal lövöldöző férfit.
2014. 09. 19. 11:11
Azt hitte, hogy betörő ólálkodik a házban.
2014. 08. 19. 12:56
A hatóságok öt évig képtelenek voltak elkapni a teherautósofőrt, aki háborút vívott a rossz sofőrök ellen.
2014. 08. 12. 14:03
Egy rendőr megsebesült csütörtök éjjel, mikor terepruhát viselő ismeretlenek akartak behatolni az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának központi épületébe.
2014. 08. 08. 12:26
Egy embert elfogtak, de még nem tudják, volt-e társa.
2014. 07. 24. 21:48
A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsított Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő megfigyelését is.
2014. 07. 21. 17:25
A férfi alig élte túl a támadást, a bíróság mégis szabadlábra helyezné az agresszív ex-szeretőt.
2014. 07. 21. 17:02
A Terrorelhárítási Központ (TEK) mesterlövésze tett ártalmatlanná egy férfit, aki előzőleg egy puskával lelőtte a nagyanyját Lajosmizsén - közölte a hirado.hu vasárnap.
2014. 07. 20. 19:06

