Nagyvilág

Videón, ahogy megpróbál „elfutni” a rendőrök elől egy lábon lőtt férfi

Hiába vette körben tucatnyi rendőr, úgy gondolta, képes lesz elmenekülni előlük, annak ellenére, hogy csak egy lábon tudott ugrálni, futás helyett.

A Benny Hill zenéért kiáltó esetet St Louis városában rögzítette a KMOV televízió kamerája egy lövöldözés helyszínén, amikor az egyik áldozatot a mentők hordágyon vitték a mentőautóhoz. A férfi nem éppen ártatlanságát bizonyító tettel vetette le magát a földre, majd egy eleve kudarcra ítélt ötlettől vezérelve próbált meg eltűnni a helyszínről. Nem meglepő módon a rendőröknek könnyedén sikerült elfogniuk.

 

A rendőrség elmondása szerint a meglőtt férfi négy társával együtt ült egy autóban, amikor egy piros lámpánál egy autó állt meg mellettük, és abból lőni kezdték őket. Ketten meghaltak, ketten pedig sértetlenül megúszták az esetet. A rendőrök szerint minden bizonnyal droggal kapcsolatos leszámolás történt, bár az áldozatok azt állítják, fogalmuk sincsen ki és miért lőtt rájuk – amit a rendőrök nem hisznek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik