Nagyvilág

Három helyen lövöldöztek Ottawában

Lelőttek egy díszőrségben álló katonát, aztán a parlamentben és bevásárló központnál is lövések dördültek.

Lövöldözés volt a kanadai főváros három helyszínén, a parlamentnél, egy katonai emlékműnél és egy bevásárlóközpont közelében; egy díszőrséget álló katona és egy támadó életét vesztette. A hatóságok még több gyanúsítottat nagy erőkkel keresnek.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy ismeretlen tettes bejutott a parlamentbe, és lövöldözni kezdett. Később azonban a rendőrség már azt gyanította, hogy két, vadászfegyverrel felszerelkezett tettesről van szó, akik előbb lelőttek egy díszőrségben álló katonát, majd berohantak a parlamentbe és ott lövöldözni kezdtek. Szemtanúk szerint mintegy húsz lövés dördült el a folyosókon. A katona később belehalt sérüléseibe, és a CBC kanadai televíziós állomás szerint a rendfenntartók agyonlőtték az egyik támadót.

Volt, aki az ablakon át menekült

A bentlévők több csoportban is menekültek az épületből, mégpedig az ablakokon, a tetőszerkezeteken és az épület felújításához emelt állványon mászva le az utcára. Stephen Harper miniszterelnököt a rendőrség különleges egységei menekítették ki. Ő a támadás pillanatában a Parliament Hill nevű épületegyüttesben volt, amely a parlamentnek és irodáinak ad otthont. Harper a konzervatív párt képviselőinek és szenátorainak hagyományos szerda délelőtti összejövetelén vett részt éppen.

Harper közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a szerdai lövöldözések nem rettentik el az ország kormányát és parlamentjét attól, hogy zavartalanul folytassa munkáját. A kanadai kormányfő Barack Obama amerikai elnökkel már beszélt telefonon az erőszakcselekményekkel kapcsolatosan. A Fehér Ház közleménye szerint Obama elítélte az ottawai “gyalázatos támadásokat”, kifejezte az amerikai nép szolidaritását Kanadával, és az Egyesült Államok szövetségeseként biztosította Ottawát arról, hogy számíthat Washington segítségére.

Jason Kenney kanadai munkaügyi miniszter, aki a katona halálát bejelentette, a családnak részvétét kívánva hangsúlyozta: “Kanadát nem fogják megfélemlíteni!”. Az ottawai központi kórház jelentette, hogy a lövöldözések után három sebesültet szállítottak be, kettőnek stabil az állapota. Nem közöltek részleteket arról, hogy kik a sebesültek.

Riadókészültségben

Ottawa központjának nagyobb részét lezárták, a fővárosban valóságos vészhelyzet alakult ki. A lövöldözések hatására a washingtoni kanadai külképviseletet is bezárták, megelőzendő bármiféle atrocitást.

Az amerikai-kanadai Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) riadókészültséget rendelt el, hogy gyorsan reagálhasson bármiféle – az ottawai lövöldözésekkel összefüggésbe hozható – légi katasztrófa esetén.

Két nappal korábban egy az iszlámra nemrégiben áttért férfi halálra gázolt egy katonát és megsebesített egy másikat, mielőtt végeztek vele. Az eset miatt a hatóságok egy fokkal, alacsonyról közepesre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Kanadában.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik