Közélet

Béna sofőrökre lövöldözött a német autópályák réme

A hatóságok öt évig képtelenek voltak elkapni a teherautósofőrt, aki háborút vívott a rossz sofőrök ellen.

Bíróság elé állították a németországi Würzburgban azt a férfit, aki az elmúlt öt évben több mint 700-szor lőtt rá járművekre a németországi autópályákon. A rendőrség szerint az 58 esztendős férfi, akit Michael Harry K.-ként azonosítottak, “autópályán dúló háborút” emlegetett.

A férfit azzal vádolják, hogy az általa rossznak ítélt sofőrökön töltötte ki haragját, aminek következtében egy nő súlyosan megsérült. A férfinak gyilkossági kísérlet vádjával kell szembenéznie és, ha bűnösnek találják, hosszú börtönévekre számíthat.

A teherautó-sofőrként dolgozó férfi áldozatai közt volt egy negyvenéves nő, akit 2009-ben a nyakánál ért lövés és súlyos sérüléseket szenvedett. További két férfit az üvegszilánkok sebesítettek meg, emellett számos autó és tehergépkocsi kapott lövéseket az oldalába.

A védelem elutasította a gyilkossági kísérlet vádját. A nyugat-németországi férfi, akit “magának való, frusztrált emberként” írtak le az ügyészek, azt mondta a rendőröknek, hogy meg akarta leckéztetni a sofőrőket, ám csak a járművekre célzott, nem a vezetőikre. Az ügy nagy sajtóvisszhangot kapott Németországban, és a rendőrség 100 ezer eurós nyomravezető díjat ígért annak, aki segít kézre keríteni az elkövetőt.

A hatóságok öt évig képtelenek voltak elkapni a férfit, részben azért, mert az autósok nem vették észre azonnal, ha meglőtték a járművűket, másrészt, mert a német adatvédelmi törvények nem tették lehetővé a nyomozók számára, hogy megnézzék az autópálya-kapuk biztonsági kameráinak felvételeit.

Tavaly júniusban a rendőrségnek végül saját autópálya-megfigyelő rendszere révén sikerült elkapnia a férfit, aki mintegy 1300 lövedékhez és két fegyverhez vezette el a hatóságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik