kádár jános

A volt oktatási miniszter szerint az általános iskolások negyede ezért funkcionális analfabéta.

1956-os döntései hátterében komoly szerepet játszott ugyanakkor a túlélési ösztön is: vagy végigcsinálod, vagy te leszel a következő. Nem volt harmadik út.

Az ifjú Kádár elbukott a közvetlen „bátorságpróbákon”, de ha otthonos helyzetbe került, akkor tudott és mert is cselekedni. A túlélés parancsa, erős életösztön jellemezte az illegalitásban és a Rákosi-korszakban egyaránt.

Kádár János mentális állapota 1988 novemberére annyit romlott, hogy az új főtitkár, Grósz Károly gyakorlatilag elzárta őt a nyilvánosságtól. Azt a bizonyos utolsó beszédét azonban senki nem tudta megakadályozni.

Kádár megdöbbent, amikor Grósz Károly arra kérte, távozzon a főtitkári posztról. Először csak annyit mondott, ezt még meg kell beszélnie a feleségével.

Az idős, beteg Kádár János váratlanul jelent meg az MSZMP KB ülésén 1989. április 12-én, és egy zavaros, látszólag összefüggéstelen beszédet mondott. Az utolsót, amely életútjának minden titkát, tragédiáját tükrözi.

Kádár János kínosan ügyelt rá, nehogy nevét a fényűzéssel lehessen összekötni, miközben szemrebbenés nélkül kihasználta az elit számára elérhető luxust, ami az átlagembernek még álomként is elérhetetlen volt.

Kádár János tudatosan formálta a róla élő képet, amely szerint egy sokat dolgozó, puritán életvitelű vezető volt, „egy” a nép fiai közül – a valóság azonban rácáfol erre.

Az 1980-as évekre Kádár felismerte, hogy a szovjetektől már nem remélhet segítséget. Egyre inkább tartott egy új forradalomtól, a demokratikus ellenzékkel szemben a kellemetlenkedés stratégiáját javasolta.

Miután Magyarország elkerülte az államcsődöt, Kádár úgy vélte, végre fel kell jönni a laposkúszásból, elég volt a megszorításokból. Inkább elhallgatták az államadósság valós mértékét.

A szovjetek már nem szóltak bele, Kádár előtt nyitva állt az út a magyar egypártrendszer piacgazdasági verziójának létrehozására, amivel fenntarthatta volna a pártállami uralmat. Azonban sem bátorsága, sem kedve és tehetsége nem volt meg a rendszerszintű átalakításhoz.

Kádár János részéről több volt taktikánál, hogy Somogyról, mint „hazai földről” beszélt – valóban kötődött gyerekkora helyszínéhez.

Máig nem tudjuk biztosan, hogy tényleg puszta véletlenek sorozatáról volt-e szó, vagy belső leszámolások, netán a KGB állt-e a háttérben.

Kádár János Trianonnal érvelt a szovjet főtitkár előtt 1972-ben, majd egy ügyes „születésnapi csellel” bebetonozta magyarországi hatalmát. Ennél tovább nem jutott, heroikus kiállása a reformok mellett inkább csak legenda.

Kádár zsigerileg irtózott az áremelésektől, az inflációt nem engedték 3-4 százalék fölé, az 1970-es évek kataklizmákkal felérő világgazdasági hatásait nem hagyták begyűrűzni – a hitelt hitelből törlesztették.

Nem tűnt ajánlatosnak tovább feszíteni a húrt, félő volt, hogy Brezsnyev Magyarországon is beavatkozik. A reformok egyébként nem állták ki a gyakorlat próbáját, a bukás elkerülhetetlenné vált.

Az állambiztonság módszerváltása Kádár és a pártvezetés instrukciói alapján történt az 1960-as évek elején, az erőszakot háttérbe tolták, a hatalom kódja a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, de az első titkár azért néha elragadtatta magát.

Tömpe András visszalépett, amikor megismerte Kádár szerepét a Rajk-perben, majd a csehszlovákiai bevonulás miatt lemondott. Végül öngyilkos lett, mert a párt meghurcolta.

Kádár a maga módján kiállt a hatalmától megfosztott barátja és patrónusa, Nyikita Hruscsov mellett. Itthon politikai támadásként is értelmezhető korrupciós ügy tartotta lázban a közvéleményt, egy rosszindulatú pletyka pedig derékba törte a tehetséges Bara Margit karrierjét.

A múlt lezárása címszóval Kádárék harcot indítottak a szélsőbalos dogmatikusok ellen: „fény derült” egy katonai puccskísérletre, az elbocsátott légió távozott a Belügyminisztériumból, Marosán György pedig erős felindulásból nagyon komoly szavakat vágott Kádárhoz.

„A fejlődésben megtorpanás állott be” – így fogalmazott Kádár János, amikor végre ráébredt, hogy a magyar gazdaság a padlón hever. A javasolt megoldástól azonban visszahőkölt.

Kádár próbálta a csillagászati hadügyi kiadásokat visszafogni, hogy azért „a népgazdaság szekere se boruljon fel”, ám nem sok sikerrel: a magyar gazdaság mély recesszióba süllyedt, külföldi tartozások szorongatták, miközben hazánk még kenyérgabonából is behozatalra szorult.