gyerek

„Tavaly nyáron az Egyesült Államokban pihentünk, és egy éjszakai bárban Ronnie már kissé spiccesen felfigyelt egy lányra” – mesélte a brit Mirrornak az egyik neve elhallgatását kérő barát. „Tört angolsággal elkezdte csábítani a hölgyet, akivel nemsokára a hotelszobájában kötött ki. Kis idő múlva a lány közölte Cristianóval, hogy terhes, és megnyugtatta, csakis ő lehet az [...]
2010. 07. 19. 08:23
Az egyik hölgy egy Paris dúsgazdag dán nő, aki nincs még húszéves, s akivel Ronaldónak Madridban volt egy kalandja. A másik pedig egy amerikai béranya, akivel San Diegóban ismerkedett meg a sztárfocista. A két nő azért jöhet számításba, mert mindketten néhány héttel a Ronaldóval való találkozásuk után jelentették be, hogy terhesek. A gyerekről jelenleg a [...]
2010. 07. 07. 07:41
Ronaldo a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy július elején gyereke született egy megnevezni nem kívánt nőtől. A Daily Mail úgy tudja, hogy a pár napja született kisfiú már a focista szülőhazájában, Portugáliában is van, egyelőre Ronaldo anyjánál. Az ügyben egyébként egyáltalán nem akar többet nyilatkozni a focista. Annyit lehet tudni, hogy az anya egy amerikai nő, [...]
2010. 07. 06. 10:17
A legtöbb gyerek 3 és 6 éves korában magától is felhagy ezzel a szokással, ebben a korban pedig az ujjszopás nem okoz semmilyen károsodást. Azoknál kell nagyon figyelni, akik ezt követően sem hagyják abba, mert innentől kezdve hatással lehet a maradandó fogak növekedésére. A fogszabályozással foglalkozó szakemberek szerint a harapási problémák nagy része visszavezethető arra, [...]
2010. 06. 18. 07:34
Halálra gázolt egy általános iskolás kislányt a szentendrei HÉV a csillaghegyi megállóban péntek délután – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese. A kislány a kerekek alá s.zorult, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Halálát a helyszínre érkező mentőorvos állapította meg – mondta el Paul Tamás.
2010. 05. 21. 17:29
A tehetséges fiatalember megnyerte az amerikai gyerekeknek rendezett bajnokságot 6 éves és fiatalabb kategóriában, és a világbajnokságra készül. Családjában nem golfozik más, nem tájépítész édesapja fejéből pattant ki az ötlet, hogy kisfia ezt az úri passziót válassza. Sőt inkább örül neki, hogy Noah már nem tölt napi 8 órát a golflabdákkal a hátsó udvarukon. Persze [...]
2010. 03. 24. 12:33
Olvasói sztorik