foci

A Real Madrid vezetősége a korai BL-búcsú ellenére kitart a nyáron igazolt Bernd Schuster mellett. A tréner spanyol lapjelentések szerint a szezon végén jó néhány játékost küld el, és legalább hat új emberrel szeretne erősíteni.
2008. 03. 11. 14:54
A májusi Európa-bajnoki selejtezőtornára készülő U19-es magyar labdarúgó-válogatott egyik kulcsembere, Németh Krisztián a liverpooli hétköznapokról, Benitezről és a lehetőségeiről beszélt a lapunknak adott interjúban.
2008. 03. 11. 13:50
Decemberben ugyan négy évvel meghosszabbították Avram Grant szerződését, de könnyen elképzelhető, hogy már a következő szezonban más irányítja a londoni együttest. Tisztában van ezzel az izraeli szakember is, akin csak egy BL-, vagy bajnoki siker segíthet.
2008. 03. 11. 10:01
Az Internazionale labdarúgócsapata rendkívül tartalékos védelemmel várja a Liverpool elleni, visszavágót a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, s ez az idegenbeli, 2-0-ás vereséget figyelembe véve kifejezetten rossz előjel, hiszen egy vendéggól végleg eldöntheti a továbbjutást.
2008. 03. 11. 07:00
A bajnoki címvédő DVSC együttesének nagy szüksége volt egy győzelemre a 18. forduló zárómérkőzésén. A Siófok nem is nehezítette meg különösebben a Loki dolgát, és a 2-0-s győzelemmel a debreceniek feljöttek a tabella második helyére.
2008. 03. 10. 21:00
A Real Madrid csapatkapitánya a legutóbbi öt idényben önmaga árnyéka volt, idén azonban ismét rátalált a góllövő cipőjére. A bajnokságban szombaton már a 13. alkalommal volt eredményes, összesen pedig már 200-nál tart a királyi gárda mezében.
2008. 03. 10. 18:24
A Juventus könnyedén, két góllal nyert a Genoa otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A torinóiak ezzel a sikerrel megerősítették a tabellán a harmadik helyüket, miután a Fiorentina még korábban vereséget szenvedett Sienában.
2008. 03. 10. 10:00
A Villarreal egy góllal nyert a Barcelona otthonában, és a vendégek a győzelmükkel megerősítettek a harmadik helyüket. A Valencia ikszelt, a Sevilla nyert, a Mallorca pedig átgázolt az újonc Huelván a 27. fordulóban.
2008. 03. 10. 09:12
A listavezető Arsenal gólnélküli döntetlent játszott idegenben a Wigan Athletic együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A Manchester United egy meccsel kevesebbet játszott, és egy esetleges győzelemmel átveheti a vezetést.
2008. 03. 09. 20:10
Két góllal kikapott a magyar válogatott középpályás csapata, a Hannover a Bayer Leverkusen otthonában a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A másik vasárnapi meccsen a Hamburg gólnélküli döntetlent játszott Nürnbergben.
2008. 03. 09. 19:22
Egy hete a Napoli együttese óriási meglepetésre - elsőként a szezonban - megverte az Internazionalét, így volt már miért aggódnia Francesco Tottiéknak, akik végül simán győztek a kiscsapat otthonában. A Milan is idegenből hozta el a három pontot, a Fiorentina viszont elbukott.
2008. 03. 09. 17:54
A hétközi BL-blama után a bajnokságban javított Bernd Schuster együttese hazai pályán az Espanyol ellen. Raúl 200. bajnoki gólját szerezte a Real Madrid mezében, és néhány hónapon belül megdöntheti a legendás Alfredo di Stefano pazar rekordját.
2008. 03. 09. 10:22
Az Internazionale együttese vasárnap ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A csapat a kieső helyen álló Reggina elleni kötelező sikerrel hangolt a nagy eseményre, és a keddi BL-rangadóra a Liverpool ellen. Délután a Juventus, a Milan és a Roma is idegenben próbálja tartani a lépést a listavezető milánóiakkal.
2008. 03. 09. 09:34
A vasárnapra tervezett négy mérkőzésből a holland szövetség (KNVB) hármat elhalasztott a rendőrök sztrájkja miatt, köztük a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató, éllovas PSV Eindhoven Ajax Amsterdam elleni rangadóját.
2008. 03. 09. 08:33
Az éllovas Real Madrid hazai pályán legyőzte az Espanyolt a spanyol labarúgó Primera División 27. fordulójában. Az NHL-ben San Jose Sharks nyolcadik sikerét aratta megszakítás nélkül, ezzel beállította a vonatkozó klubrekordot.
2008. 03. 08. 22:18
A Manchester United hiába támadta végig a Portsmouth elleni mérkőzést, 1-0-s veresége miatt búcsúzott az FA-kupa további küzdelmeitől. Ennél is nagyobb meglepetés, hogy a Chelsea kikapott a másodosztályú Barnsley otthonában.
2008. 03. 08. 21:15
Tovább tart az Újpest vesszőfutása: a bajnoki címre hajtó lila-fehérek sorozatban másodszor kaptak ki a bajnokságban. A Soproni Liga 18. fordulójában, szombat délután a listavezető MTK két góllal nyert a Szusza Ferenc Stadionban.
2008. 03. 08. 20:27
Hazai pályán a Bayern München 2-0-ra verte a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe csapatát, s ezzel hét pontra növelte előnyét a második Werder Bremennel szemben, amely 6-3-ra kapott ki Stuttgartban a Bundesliga 23. fordulójában.
2008. 03. 08. 18:55
Belátható időn belül nem alkalmaznak technológiai újításokat a labdarúgásban annak megállapítására, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon vagy sem - erről döntött szombat délután a sportág szabályalkotó testülete, az IFAB.
2008. 03. 08. 17:03
A Borussia Dortmund hazai pályán döntetlent játszott a Hertha BSC-vel az élvonalbeli német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A pénteki találkozó Babak Rafati játékvezető döbbenetes bakija miatt marad emlékezetes.
2008. 03. 08. 09:55
Olvasói sztorik