Hét évtizede derült ki, hogy igenis képes az ember felmenni a világ lemagasabb pontjára, és azóta sem a hegymászók, sem a filmesek nem tágítanak onnan.
Nagyon próbálkozott, de nem ringatott el a víz eléggé ahhoz, hogy ne zavarjanak A kis hableány élőszereplős újrafeldolgozásában sorakozó sutaságok. Kritika.
És még: túszejtés a szinkronstúdióban, meghökkentő vetkőzés az osztálytalálkozón és Ónodi Eszter gonoszszerepben. Figyelemre méltó magyar rövidfilmeket ajánlunk az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjából.
Franco Zeffirelli 1968-as Rómeó és Júliájának két főszereplője, Olivia Hussey és Leonard Whiting idén januárban több mint 500 millió dollárra perelte a Paramount stúdiót.
Cannes-ban kiderült, hogy Tarantinót nem zavarja, ha egy film rasszista, az viszont igen, ha állatokat bántanak benne. Elárulta azt is, hogyan találta ki a Becstelen brigantyk végét és hogy mi a baja a Taxisofőrrel.
Megdöbbentő lenne, ha nem Sandra Hüller vinné haza a legjobb női alakítás díját idén Cannes-ból. A színésznő náci feleségként és intellektuális írónőként is óriásit alakít a fesztiválon bemutatott két versenyfilmben.
A milliárdos állami támogatással készülő magyar kalandfilm, az 1242 – A Nyugat kapujában lesz a váratlanul meghalt Ray Stevenson egyik utolsó befejezett mozifilmje. A rendezőt, Soós Pétert kérdeztük, milyen volt a közös munka.
Selma Blair 2018-ban tudta meg, hogy rejtélyes tüneteit a szklerózis multiplex okozza. A betegséggel való küzdelmébe megrendítően intim, csodálatos dokumentumfilm enged betekintést.
Újabb élő szereplős Disney-remake készült, amitől nem sok jóra számítanánk, a Pán Péter és Wendy azonban váratlanul komor hangvételt üt meg. Lehet, hogy Angliában felnőni rémes, de Sohaországban gyereknek maradni sem jó. Kritika.
Sylvain Tesson Franciaország egyik legvagányabb író-kalandora volt, amíg részegen össze nem törte magát: a Járatlan utakon az ő kálváriájáról szól az Oscar-díjas Jean Dujardinnal a főszerepben.
A századforduló kolozsvári Búza utcája az óbudai Selyemgombolyítóban elevenedett meg. Ott forgatták a Hunyady Sándor novellája alapján készült Egy erkölcsös éjszaka című filmet 1977-ben. Feledett-feledhetetlen filmek, 5. rész.