Kultúra

Bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten

MetroPOLICE néven bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten, amelyre szeptember 7-ig várják a nevezéseket – közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője. Csenkiné Túri Edit elmondta: a filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szervezi, és a népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a programsorozat célja a bűnmegelőzés támogatása, valamint a rendőrség szerepének bemutatása, jobb megismertetése.

A szeptember 21. és 24. között megrendezett filmfesztivál négy napján számtalan interaktív kísérőrendezvény, családi nap és kiállítás is várja majd az érdeklődőket. A résztvevők egyebek mellett válogatást láthatnak Urbán Ádám fotóművész alkotásaiból, de találkozhatnak Dezső András íróval, újságíróval és Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel is.

A MetroPOLICE-ra magyar vagy magyar koprodukcióban 2020-ban vagy azután készült, a bűnügyi filmműfaj kategóriájába sorolható nagyjátékfilmmel, dokumentumfilmmel, kisjátékfilmmel és animációs alkotással lehet nevezni. A valamelyik videómegosztó oldalra feltöltött filmek mellé mindenképpen mellékelni kell három nyomdai minőségű jelenetképet, a film plakátját, a rendező fényképét, a film rövid leírását és sajtóanyagait, továbbá ki kell tölteni egy online nevezési űrlapot. Életkori megkötés és nevezési díj nincs – tette hozzá a mozivezető. A filmalkotásokat egy háromtagú szakmai zsűri bírálja majd el, a döntésről a pályázókat elektronikus úton értesítik. További információk és a nevezési lap a mozi honlapján érhetők el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik