Kultúra

Párkereső reality indul Szorcsik Vikivel

TV2
TV2
Az ismerkedés mellett a taktikázás is nagy szerepet kap, a nagy összegű fődíjat ugyanis csak egy versenyző nyerheti meg.

Napi párkereső realityben debütál műsorvezetőként a képernyőn Szorcsik Viki, a színésznő a Power of Love – A szerelem ereje háziasszonyaként a társra – és persze a nagy összegű főnyereményre – vágyó fiatalok mindennapjait kíséri és mutatja be a SuperTV2 nézőinek.

A műsorban tizennégy szereplő – hét lány és hét fiú – keresik majd a párjukat, és versenyeznek nemcsak egymásért, hanem a nagy összegű fődíjért is. A produkció házigazdája, Szorcsik már vett részt korábban valóságshowban, de műsorvezetőként először próbálja ki magát egy ilyen nagyszabású műsorban.

Nagyon izgatott vagyok, bevallom, mert ez egy újfajta szerep nekem, amiért igazán hálás vagyok. Teljesen más közeg, mint a sorozatok vagy a színház világa, és ahogy közeleg az időpont, egyre jobban izgulok, de remek stáb vesz körül, és nagyon kíváncsian várom a találkozást a szereplőkkel is!

– idézi a közlemény a műsorvezetőt.

A több hónapon át tartó izgalmas műsor több országban már nagy sikerrel fut a képernyőn, Törökországban, Görögországban, Romániában és Dél-Amerikában is hamar a nézők kedvencévé vált. A párkereső valóságshowban a szereplők célja elsősorban az, hogy megtalálják a szerelmet, a fődíjat azonban nem párok nyerhetik, a műsorfolyam végén egyetlen szereplő viszi majd haza a nyereményt. Ehhez jól kell taktikázniuk, hiszen hetente esik ki és érkezik új szereplő, és szimpatikussá is kell válniuk a nézők számára, mert a kiesőről a csapat és a közönség együtt dönt majd. Egyedülálló ebben a formátumban, hogy a játékosok nem lesznek elvágva a külvilágtól, a napjaik nagy részét ugyan a stúdióban töltik, de tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel, használhatják a telefonjukat, mindössze egyetlen szabály van: a lányok és a fiúk a forgatásokon kívül nem találkozhatnak egymással.

Örülök annak, hogy egy újabb nagy sikerű formátumot hozhatunk el a magyar nézőknek. A játékosok életében ez egy több hónapon át tartó izgalmas kaland lesz, és bízunk abban, hogy a közönség végig követi majd ezt a kalandot a képernyőn a szereplőkkel és Szorcsik Vikivel, aki a TV2 Csoport közelmúltban rendezett castingján megmutatta, alkalmas a szerelem szakértőjének szerepére

– mondta el Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

A Power Of Love – A szerelem ereje szeptember 11-én indul a SuperTV2-n, és a hét minden napján látható lesz a képernyőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik