A filmek és sorozatok változnak a korral, de azért vannak stabil igények Hollywoodban: a kósza trendek közepette is mindig szükség van például egy szűkszavú cowboyra/seriffre/rendőrbíróra, aki Stetson-kalappal a fején és pisztollyal az oldalán besétál a velejéig romlott városba és rendet vág a rosszfiúk között. Ehhez nem elegendőek a meggyőző jelmezek, a daliás testalkat és a szigorú hunyorítás, kell az a kamerákon átszűrődő férfias karizma is, amilyennel mondjuk John Wayne vagy Clint Eastwood rendelkezett, akik a kor westernsztárjai közül kimagasodva, a popkultúra mitikus pisztolyhőseivé váltak. Ezt az archetípust manapság Timothy Olyphant testesíti meg leginkább – még ha nem is a nagy elődökhöz hasonlítható grandiozitással.
Olyphant csaknem húsz éve debütált seriffként a képernyőn, az HBO kultikus westernsorozatában, a Deadwoodban alakította három éven a nyakas, olykor irritálóan erkölcsös Seth Bullockot. Bullock ellentmondásos személyiségét már a nyitójelenet jól felskicceli, amikor az élete kockáztatása árán is szembeszáll a részeg, feldühödött, lincselni vágyó csürhével, csak hogy ő maga végezhesse ki a helyi fogdábant őrzött lótolvajt a törvény nevében. Ettől kezdve egyre többen látták meg Olyphantban a lehetőséget, de minden bizonnyal a 2015-ben lezárult Justified (A törvény embere) volt az, ami bebetonozta őt korunk oldschool igazságosztójaként. A hat évadon át futó neowesternben lehengerlően alakította Raylan Givenst, az önbíráskodásra hajlamos rendőrbírót, aki kalapban és veszkócsizmában eredt modern bűnözők nyomába Kentucky világtól elzárt hegyvidékein. A sorozatnak elkötelezett rajongótábora alakult ki, amely többek között sorai közt tudhatta Quentin Tarantinót is. És ha Tarantino a rajongód, az a pályádra is hatással lehet, a kultikus rendező lelkesedése és tekintélye még abban is szerepet játszott, hogy sok év után folytatás készült A törvény emberéhez. Az FX által gyártott, nyolc részes Justified: City Primeval (A törvény embere: Detroit dzsungelében) nálunk a Disney+-on látható szeptember 6-tól: az öregecskedő Raylan immár nem az Appalache-hegységben, hanem Detroit utcáin kísérel meg elfogni egy veszélyes gengsztert, miközben családi viszonyait is próbálja rendezni. Ez nem az első nagy visszatérés Olyphant pályáján, hiszen Bullock seriffet is újra eljátszhatta a 2019-es Deadwood-filmben, amelyben az alkotók tizenhárom év után végre elvarhatták a méltatlanul félbeszakadt sorozat cselekményszálait.
De Olyphant 2010 óta alakított már kisvárosi seriffet zombiapokalipszis idején (A tébolyultak), mormon rendőrbírót az ötvenes évek Kansas Cityjében (Fargo), sőt, volt a törvény szigorú őre egy messzi-messzi galaxisban is (A Mandalóri, Boba Fett könyve). Utóbbin már meg se lepődtünk, hiszen addigra teljesen magától értetődőnek tűnt, hogy a Star Wars-féle űrwesternben is a tévésorozatok ügyeletes cowboya jön szembe velünk egy félreeső bolygó sötét kis csehójában a hidegvérű Cobb Vanth marsallként. Szimbolikus pillanat volt az is, amikor a Rango című animációs westernparódiában Olyphant adta A Nyugat Szellemének hangját: sivatagi látomásként, Clint Eastwood titokzatos névtelen emberének alakjában oszthatott életvezetési tanácsokat a címszereplő seriff-kaméleonnak (a magyar mozinézők persze nem Olyphant, hanem Reviczky Gábor hangján halhatták a bölcsességeket). Az pedig már tényleg filmtörténeti léptékű leokézásnak minősül, hogy a színészeit hatalmas műgonddal válogató Tarantino rá osztotta Jim Stacy szerepét a Volt egyszer egy… Hollywoodban: ő ugyebár az a feltörekvő színész, aki átveszi Leonardo DiCaprio lecsúszó filmsztárjának helyét a tévés westernek ügyeletes jófiújaként, még tovább taszítva ezzel hősünket az önsajnálatba és önpusztításba.
Akár frusztráló is lehetne számára, hogy szinte mindenki ugyanazt kéri tőle, ám Olyphantot a jelek szerint a legkevésbé sem zavarja, hogy korunk pisztolyhőseként lett beskatulyázva. Nehéz lenne pontosan megragadni, hogy – a vitathatatlan jóképűségen túl – mi teszi annyira alkalmassá erre a szerepkörre, de az alakításait elnézve azért beazonosítható pár tényező:
- Banálisnak tűnhet, de kezdjük a kulcsfontosságú testtartással: Eastwood fénykora óta kevesen tudnak olyan egyenes háttal, higgadt eleganciával és fenyegető karizmával besétálni egy szobába, mint Olyphant, akit már a járásáról is bármikor megismerünk, még ha az arcát nem is láttuk mondjuk a mandalóri sisak alatt. (A rajongói oldalakon hosszasan elemzik is a különleges járás titkát)
- Mozdulataiból egyszerre sugárzik a hűvös fegyelmezettség és a mélyen fortyogó düh, amiben szinte képtelenség meghúzni a határt igazságérzet és hiúság, alázat és egoizmus között.
- Játszi könnyedséggel hozza közös nevezőre a küldetéstudatból fakadó végtelen komolyságot a csibészes, olykor szadista humorral, amivel leckézteti a rosszfiúkat.
- Veszettül jól áll neki a kalap.
Visszatekintve tehát rendeltetésszerűnek tűnhet, hogy kivívta magának ezt a pozíciót, pedig Olyphant pályája korántsem volt egyenes vonalú, sem zökkenőmentes. Fiatalon az önkifejezés legkülönfélébb formái érdekelték, a képzőművészettől az építészetig sok mindennel kacérkodott, első látványos eredményeit viszont a sportnak köszönheti: gyerekkorától versenyszerűen úszott, és ennek köszönhetően kapott ösztöndíjat a Dél-Kaliforniai Egyetemre is, ahol a mindennapos edzések mellett elkezdett színjátszó körbe is járni. Élsportoló végül nem lett, de a testmozgás mai napig fontos szerepet játszik az életében, rendszeresen részt vesz például hírességeknek szervezett tenisztornákon is. Ez a sportolói háttér részben magyarázhatja azt a bizonyos atletikus testtartást, ami színészi eszköztárának is elengedhetetlen kelléke.
Olyphant elég hamar megtalálta az útját Hollywoodba, csak onnan aztán nehéz volt a karakterszerepeket levetkőzve főhőssé válnia. Egy-két kisebb tévés mellékszerep után rögtön egy kultikus horror franchise-ban indult mozifilmes karrierje, ami jelzi, hogy már akkor sem rettent vissza egy kis erőszaktól: 1997 ő alakította a Sikoly 2 maszkos sorozatgyilkosát, Mickeyt, aki filmvégi, elképesztően ripacs monológjában kifejti a riadt Neve Campbellnek, hogy valójában azért öldöste halomra diáktársait, mert hírnévre vágyott, és így akart címlapokra kerülni. Mesterterve, hogy az ország-világ előtt közvetített bírósági tárgyaláson az erőszakos filmekre kenje majd tetteit, önmagát az elkorcsosult popkultúra ártatlan áldozatának tüntetve fel. A mesterterv nem teljesen sikerült, hiszen Mickey még azelőtt meghalt, hogy tárgyalásra sor kerülhetett volna. De magának Olyphantnak sem jött be a dobbantás, hiszen még jó ideig nem vetette meg a lábát igazi hollywoodi sztárként. Egy évtizedekkel későbbi interjúban elmondta, hogy nagyon hálás Wes Cravenéknek ezért a lehetőségért, mert a szereplőválogatásra jelentkezve alig tudott még bármit beírni szakmai önéletrajzába, és azok egy része is minden bizonnyal kamu volt.
A Sikoly-szerep egy dologban azért megtette hatását: a később hallgatag hősként újjászülető Olyphantot ennek köszönhetően jó időre az öntelt és nagydumás gonoszok szerepkörébe skatulyázták be, amit hol bűnügyi/akciófilmekben (Tolvajtempó, Túl mindenen, Nyomás!), hol könnyed romantikus vígjátékban (Szüzet szüntess) prezentált.
Ezt a skatulyát hámozta le róla a 2004-ben elindult Deadwood, ahol a kissé karót nyelt és folyton moralizáló Bullock seriffet alakította éveken át. A mocskos vadnyugati naturalizmust és shakespeare-i párbeszédeket ötvöző sorozatnak komoly kultusza alakult ki, amit jelez, hogy rendre a „Minden idők legjobb sorozatai”-típusú listák élmezőnyében bukkan fel, és nem is véletlenül: két évtized távlatából újranézve is igazi mestermű, az írói és színészi teljesítmény egészen kivételes együttállása. A legtöbben ekkoriban figyeltek föl először Olyphantra, és ő is többször nyilatkozta, hogy nemcsak a forgatáson tanult rengeteget, de tulajdonképpen azóta is abból él, amit azokban az években magára szedett. Részben a sorozat rettegve csodált atyja, David Milch „munkamódszereit” figyelhette testközelből:
De talán még Milchnél is nagyobb hatással voltak Olyphantra az olyan veterán brit színészek, mint a Bullock seriff fő riválisát alakító Ian McShane, illetve Brian Cox, akik nem egyszerűen lubickoltak a szerepükben, de ha épp nem forgott a kamera, folyamatosan hülyéskedtek egymással a forgatáson. Őket figyelve jött rá Olyphant, hogy túlzottan rá van feszülve az elvárásokra, és felszabadultabban kéne hozzáállnia a feladathoz, maga mögött hagyva a görcsös teljesítménykénszert.
Hiába lelkesedtek a Deadwoodért a kritikusok és az elkötelezett rajongók, a nézettség botladozott, így az HBO fejesei a harmadik évad közepén úgy döntöttek, egy huszárvágással leállítják a sorozatot. Ennek lett az eredménye 2006-ban a kurta-furcsa lezárás – vagy inkább lezáratlanság –, ami komoly hiányérzetet hagyott az alkotókban és nézőkben egyaránt. Bullock és társai csak a már említett 2019-es Deadwood-filmmel teljesíthették be a harmadik évadban elmaradt nagy leszámolást.
A sorozat hirtelen lefújása után Olyphant egy pár évre ismét visszacsúszott a mérsékelten árnyalt akciófilmes szerepekbe. Ő gonoszkodott például a Die Hard 4 elvetemült kiberterroristájaként, akit John McLane-nek kell megreguláznia, majd elvállalta a méltán elfeledett játékadaptáció, a Hitman: A bérgyilkos címszerepét, ahol tar kopaszon, rezzenéstelen arccal lőtte halomra az embereket. Később elárulta, hogy pályájának ezen szakaszában kizárólag anyagi szempontok motiválták, mivel nem sokkal a Deadwood váratlan törlése előtt vett magának egy nagyobbacska családi házat, így a döntés után ijedtében mindent elvállalt, amiért komolyabb gázsit ígértek neki.
Ám ha épp nem ingatlanra gyűjt, Olyphant tud válogatósabb is lenni a munkák terén. Az ezredforduló táján például felajánlották neki a Halálos iramban főszerepét, ő azonban visszadobta, mivel hülyeségnek tartotta a sztorit, és meggyőződése volt, hogy ez úgyse érdekli az embereket, így elhasal majd a pénztáraknál. Közismert, hogy az azóta tízrészesre duzzadt franchise már több mint hétmilliárd dollárt termelt. Olyphant szokott is élcelődni azon, hogy mekkora lehetőséget és vagyont passzolt át Vin Dieselnek, de mindig leszögezi, hogy nem bánta meg a döntést. És abban bizonyára igaza is van, hogy ő kilógott volna a Halálos iramban-filmek tesztoszterontól fűtött világából, amelyben valószínűleg még kalapot sem hordhatott volna.
Márpedig a kopasz tarkónál sokkal jobban áll neki a kalap, ami egyik fontos védjegyévé vált az elmúlt évtizedekben. Különösen az Elmore Leonard bűnügyi történetein alapuló sorozat, a A törvény embere után, amelyben Raylan Givens fején gyakorlatilag szervesült a Stetson. Nem pusztán menőn néz ki benne, de még a színészi eszköztárába is beépült a fejfedő: hibátlan dramaturgiai érzékkel igazítja meg egy-egy beszólás vagy leszámolás előtt, ezzel a gesztussal is tovább építve a jelenet feszültségét. Hogy a kalap ebben a műfajban mennyire kardinális kérdés, azt mutatja Elmore Leonard véleménye a sorozatról. A 2013-ban meghalt író szinte minden tekintetben nagyon elégedett volt A törvény emberével, egyedül arra panaszkodott néha, hogy a regényeiben Raylan kisebb karimájú Stetson-kalapot hordott, nem pedig azt a szélesebb cowboy-verziót, amit Olyphant a sorozatban. A nemsokára érkező folytatás egyik epizódjában Leonard tiszteletére a kisebb kalapot hordja Raylan, de az egész évadra már nem merték bevállalni az alkotók a cserét, mert a régi kalap a figura attribútumává vált. Olyphant számára A törvény embere egy másik téren is nagy lépés volt, ekkor kóstolt bele először a producerkedésbe, és elmondása rendkívül élvezte, hogy immár nemcsak színészként lehet hatással a sorozatra, de a történet alakításában is van szava. Az idei spinoffnál pedig még mélyebben bevonódott a háttérfolyamatokba.
A törvény embere éveken át tartó sikere újabb szintlépést hozott pályáján, ahogy a cikk elején is írtuk: azóta elárasztják cowboy-szerepekkel. Az egysíkúság nem nyomasztja különösebben, olykor viccelődik is azzal, hogy így legalább nem kell annyira megerőltetnie magát a forgatásokon, hiszen már álmából felébresztve is tudja hozni ezt a karaktertípust. Az egészséges önirónia amúgy sem áll távol tőle, amit jól mutat, hogy az elmúlt években több vígjátéksorozatban is nagy kedvvel parodizálta önmagát: A jogászok ászában például saját maga szemétláda verziójaként tűnt fel, aki nemcsak a filmiparban boldogulni próbáló színész főhős szitkomját nyúlja le, de a nőjét is. A túlvilágon játszódó komédiasorozatban, a The Good Place-ben pedig szintén Timothy Olyphantként alakította Timothy Olyphantot, és még híres kalapját is magával vitte.
Mindez persze nem olyan meglepő annak fényében, hogy Olyphant pályája elején a standuppal is kacérkodott, és féktelen humorát láthatóan a mai napig megőrizte. Ennek köszönhetően zseniális talkshow-vendég, aki még a sokat látott tévés házigazdákat is zavarba tudja hozni abszurd anekdotáival, és ha kissé belefárad a szigorú cowboyokba, akkor bármikor beugorhat egy vendégszerepre mások népszerű vígjátéksorozataiba. Amúgy kifejezetten szereti az érdekes kihívásokat, a Deadwood lezárulása után például két éven át volt egy kaliforniai rádió sportriportere: minden reggel bejelentkezett telefonon, hogy abszurd stílusban kommentálja a sportélet eseményeit. A koncepciót az teszi még ellenállhatatlanabbul eszelőssé, hogy ebben az időszakban a műsor időjósa David Lynch volt.
De Olyphant nemcsak a vagánykodásban és a hülyéskedésben, a drámai szerepekben is megállja a helyét, amire egészen friss bizonyíték az HBO Maxra nyáron felkerült A kör bezárul. Steven Soderbergh bűnügyi minisorozatában Olyphant Claire Danes oldalán alakít egy gazdag családapát, aki egy félrecsúszott emberrablási ügybe keveredik, és ennek hatására magánéleti titkai is fokozatosan feltárulnak a környezete előtt. Itt nem hatlövetűvel és sármos mosolyával teszi rendbe a dolgokat, sőt, még a poénok sem segítenek. Nem marad más hátra, mint az emberi kétségbeesés és túlélési ösztönök végtelen árnyalatát bemutatni, amit ő és a többi színész is hibátlanul prezentál. A kör bezárul premierje után adott egy rövid helyzetjelentést is arról, hol érzi magát a karrierjében:
Az, hogy tegnap este ott voltam Steven Soderbergh-gel és megnéztem valamit, amit ő csinált, de én is része vagyok – a világot jelenti számomra. Nem tudom, miért tartott ilyen sokáig, hogy eljussak a pályámon erre a pontra, de jó, hogy most itt lehetek.
