Az első napon 5500-an nem írták alá szerződésüket, de a szakszervezeti vezető szerint olyanok is távozhatnak az állami ellátásból, akik most még igent mondtak a folytatásra.
A ceglédi kórházzal összenőtt Sanamed Kft.-t három éve vizsgálgatják a hatóságok. Miután cikkeink után megjelentek a hatósági emberek, a cég rájött, hogy érdemes tisztába tenni a múltat: közel 70 millió forint, korábban elmismásolt közterhet mutattak ki utólag.
János még tavaly októberben került kórházba: enyhe tünetekkel kezdődött a Covid-betegsége, majd az intenzívre került. Az orvosok már-már lemondtak róla, aztán mégis úgy tűnt, hogy túljutott a nehezén, amikor 41 nap mélyaltatás után végre felébresztették. De aztán fertőzés fertőzést követett, és még mindig nem kezdhette meg a rehabilitációját.
Lassan befejeződik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása. Mivel az első körben nekik jutott a vakcinából, nagy szerepük van abban, hogy népszerűsítsék azt a lakosság körében. Orvosok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az álhírek az egészségügyben dolgozók között is terjednek, ráadásul nekik sem könnyű megbízható információkhoz jutni az oltóanyagokról.