Balkáni telefontársaságok felvásárlását tervezi a Magyar Telekom – írja a Világgazdaság Straub Elek elnök-vezérigazgató Bloombergnek adott nyilatkozatára hivatkozva.
A szlovák pénzügyminisztérium illetékes bizottsága 1,341 milliárd korona (több mint hétmilliárd forintnyi) bírság megfizetésére kötelezte, és elutasította a pozsonyi Slovnaft fellebbezését. Az újabb vizsgálat során a miniszter még az állami árszabályozás lehetőségét is felvetette - írja a Népszabadság.
Az elmúlt évben a jogászok kerestek a legjobban Hevesben - derül ki az APEH Heves Megyei Igazgatóságához benyújtott egyéni vállalkozói adóbevallásokról készült összesítésből.Az első tízben tavaly négy, az idén pedig három jogász volt.
A Magyar Posta Rt. a következő években több mint 2000 darab környezetkímélő gépjárművet vásárol, a beszerzésre nemzetközi pályázatot írtak ki - közölte az a Magyar Posta Rt.
"Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy a tervezett átvétel komoly aggodalmakat vet fel a verseny szabadságával kapcsolatban a gázszolgáltatási lánc teljes vertikumában Magyarországon" - tette közzé az Európai Bizottság.
A zöld-fehér együttes csak akkor indulhat a magyar első osztályú bajnokság 2005/2006-os kiírásában is, ha a klub teljesíti a Magyar Labdarugó Szövetség feltételeit. Az erről szóló dokumentumokat ma délelőtt tízig kell bemutatnia a az FTC Rt.-nek – írja a Népszava.
A Soproni Faipari Rt. (Sofa) helyzetének felmérése alapján kiderült, hogy a gyártás újraindítása még szűkített létszámmal sem lehetséges, ezért valamennyi dolgozó munkaviszonya megszűnik – írja a Világgazdaság.
Mintegy 19,5 milliárd forintnyi 79 millió eurós értékű beruházás készül a Szelidi-tónál. Strand és gyógyászati központ mellett 150 szobás szállodát, kempinget, üdülőfalut, üzleteket, sportpályákat és egy többfunkciós szórakoztató komplexumot építenének – értesült a Napi Gazdaság.
Az ellenzéki párt csatlakozott az Alternatív Távközlési Szolgáltatókhoz, és azt állítja: a kormány úgy hozza monopolhelyzetbe a legnagyobb magyarországi hírközlési céget, hogy részére milliárdos megbízást ad. Baja Ferenc ezt cáfolja.
A MÁV bírósághoz és a Közbeszerzések Tanácsához fordul a 30+30 motorvonat beszerzésére és karbantartására kiírt pályázat eredményhirdetése ellen benyújtott jogorvoslati kérelem ügyében meghozott Közbeszerzési Döntőbizottsági határozat kapcsán.
A londoni robbantásokat követően a Malévhoz délelőtt nem érkezett forgalomkorlátozásról szóló információ, így a londoni járatok jelenleg még a menetrend szerint közlekednek - mondta el Németh Krisztina, a légitársaság kommunikációs igazgatója.
Közös céget hozott létre a víztisztítási technológiákkal foglalkozó Zenon Europe Kft. és az Oroszlányi Szolgáltató Rt. A LandFord Kft. nevű vállalat egy 150 lakásos lakóparkot épít a dunántúli városban – írja a Világgazdaság.
Súlyos szabálytalanságok miatt hétfőn bezáratták a hatóságok a Lidl élelmiszerlánc szentendrei üzletét. A szakhatósági engedély ismételt beszerzéséhez legjobb esetben is 15-30 napra van szükség – írja a Világgazdaság.
A Stadler a döntéshozó szervek elleni kártérítési per lehetőségét vizsgálja - közölte a korábban győztesnek meghirdetett svájci cég, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfőn ismét megsemmisítette a MÁV-tender eredményét.
A Mol Rt., első, előre be nem jelentett benzináremelése a kutak többségénél 4 forintos drágulást hozott. De ezután honnan is sejthetjük, mikor drágul ismét az üzemanyag?
A GL Events 20 millió euró fejlesztést hajt végre 2009-ig a Hungexpo területén és 2009-2015 között további beruházásokra készül - közölte Olivier Ginon, a cégcsoport elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten
Több szabálytalanság és szalmonellagyanús fagyasztott csirkeszállítmány miatt záratták be kedden a szentendrei Lidl élelmiszer-áruházat, míg a cég szerint csak eljárási hibát vétettek.
Egy nemrég elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően nem lehet ezentúl kibújni a felelősség alól: a nagy adósságot felhalmozott, majd fillérekért továbbpasszolt cégek felszámolás előtti vezetőinek ezentúl magánvagyonukkal kell felelniük.
Három jelentkező adott be kötelező érvényű ajánlatot a Malév magyar nemzeti légitársaság 99,95 százaléknyi részvényének megvásárlására – közölte az eladó, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kedden. Két jelentkező neve biztosan ismert (Airbridge és az Aviation Solution konzorciumok), azonban szerdai lapinformációk szerint a harmadik az Argus Capital Ltd.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Pick Szeged Rt. két, egyenként 32,845 százalék szavazati joggal rendelkező tulajdonosa, Brazsák József és Csarodai József összehangolt magatartását állapította meg.