Üzleti tippek

Lakóparkot épít a Zenon

Közös céget hozott létre a víztisztítási technológiákkal foglalkozó Zenon Europe Kft. és az Oroszlányi Szolgáltató Rt. A LandFord Kft. nevű vállalat egy 150 lakásos lakóparkot épít a dunántúli városban – írja a Világgazdaság.

Lerakták szerdán annak a 150 lakásos lakóparknak az alapkövét Oroszlányban, amely a Zenon Europe Kft. és az Oroszlányi Szolgáltató Rt. közös beruházásában épülhet fel. A membrántechnológián alapuló víztisztító rendszerek gyártásával, tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Zenon Europe Kft., valamint a dunántúli város távhőszolgáltatását és csatornarendszerét üzemeltető szolgáltató vállalat a projekt lebonyolítására – 50-50 százalékos tulajdonrésszel – LandFord Kft. néven közös vállalkozást hozott létre.

A tervek szerint a projektcég a beruházást jórészt hitelből finanszírozza majd. A fővállalkozói feladatok ellátásával a Kopker Építőipari Kft.-t bízták meg. Maga a kétmilliárd forintos beruházás három ütemben valósul meg, az első ötven lakást 2006 júliusában adják át.

Nem tartozik ugyan a Zenon Europe Kft. profiljába az ingatlanberuházás, a cégnek mégis elsőrangú érdeke, hogy vonzóbbá tegye a jól képzett munkaerő számára azt a várost, ahol megtelepedett – fogalmazott az alapkőletétel kapcsán rendezett tájékoztatón Dessewffy Péter, a vállalat műszaki igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik