Belföld

Pintér Sándor belügyminiszterként elsőként a kistelepülések közrendjének és közbiztonságának megjavításához lát hozzá. Közölte: szeretné azt éreztetni, hogy "megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén".
2010. 05. 03. 13:21
Több mint 90 ezer diák írta meg hétfőn a magyar írásbeli érettségit. A középfokú szövegértési részének helyes megoldásait máris ellenőrizhetik az fn.hu-n a diákok. Kedden 13 óra után a matematikapéldák helyes eredményeit is közzétesszük.
2010. 05. 03. 13:00
Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását szorgalmazzák értelmiségiek. Újságírók előtt hétfőn ismertetett felhívásukban arra kérik az új Országgyűlést, hogy őt jelöljék újra az államfői posztra.
2010. 05. 03. 12:46
Matolcsy György lát lehetőséget még az idén egy év közbeni adócsökkentésre. Az új kormány leendő nemzetgazdasági minisztere szerint fordulatra van szükség az adórendszerben, a foglalkoztatásban, és szükség van a növekedés beindítására is.
2010. 05. 03. 12:38
A honvédelem egész rendszerét át kell tekinteni, aminek csak egy része a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség - mondta Hende Csaba leendő honvédelmi miniszter hétfőn a Parlamentben.
2010. 05. 03. 12:33
A Parlament Vadásztermében bemutatta leendő kormánya tagjait Orbán Viktor. A névsorban nem volt meglepetés ahhoz képest, mint amit már a sajtóból tudni lehetett: Martonyi, Fazekas, Matolcsy, Navracsics, Pintér, Réthelyi, Hende, Varga és Semjén kap szerepet. Videó!
2010. 05. 03. 11:05
A hagyományos kabinetrendszert egy hierarchikus szerkezet váltja fel, amelyben Orbán Viktor a „nemzet mérnökeként” kiléphet a politikai arénából - közölte Tölgyessy Péter elgondolását az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2010. 05. 03. 10:52
Az utóbbi időben már nem kerültek nyilvánosságra idő előtt az érettségi tételek, és az iskolák is időben, rendben megkapták a teszteket. Úgy tűnik, elültek a botrányok ezzel kapcsolatban. Utánajártunk, hogy kerül az érettségi az asztalra. Kiderült, hogy a portás fontos ember, és a nagy zseb veszélyes.
2010. 05. 03. 10:00
Szabó Magda, Gelléri Andor Endre, és egy Karinthy-Kosztolányi összehasonlítás, valamint egy Magyar Hírlap-interjú – idén ezek voltak a magyar középfokú tételek az érettségin. Az fn.hu által megkérdezett magyar szakos tanár szerint az idei magyarérettségi nehezebb volt, mint eddig. 13 órakor az fn.hu közzéteszi a magyarérettségi megoldásait.
2010. 05. 03. 09:59
Szabó Magda, Gelléri Andor Endre és egy Karinthy–Kosztolányi összehasonlítás, valamint egy Magyar Hírlap-interjú – idén ezek voltak a magyar középfokú tételek az érettségin.
2010. 05. 03. 09:20
Kiürítették a rendőrök a Déli pályaudvart hétfőn 8 óra előtt néhány perccel. Ismét megindult a forgalom a pályaudvaron, miután a tűzszerészek átvizsgálták az épületet.
2010. 05. 03. 08:29
Legkevesebb tízmilliárd forintos kára származhatott a magyar államnak egy moszkvai bűncselekménygyanús értékesítés miatt - állítja hétfői számában a Magyar Nemzet.
2010. 05. 03. 06:58
A maturálóknak életük során valószínűleg most van a legszélesebb rálátásuk a világra, ezt a tudást azonban gyorsan elfelejtik. Az életben való beváláshoz szükséges képességekre még ma sem készít fel az iskola. Az érettségi viszont már a diákok kompetenciáira fókuszál.
2010. 05. 03. 06:30
Az elmúlt öt évben az érettségin elért osztályzatok átlaga országosan 3,55 és 3,66 között mozgott. A magyar nyelv és irodalom, úgy tűnik, nem tartozik a legkönnyebb tárgyak közé, az eredmények e tárgyból kissé rosszabbak. Spiró, Eco, Ancsel, Nádasdy, illetve a klasszikusok József Attilától Márain át Vörösmatyig. Kis magyar tételtörténet.
2010. 05. 03. 06:30
A jegybank alkotmányos kötelezettsége együttműködni a kormánnyal - mondta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este Navracsics Tibor, aki szerint furcsán nézne ki, ha különböző célokat követne a jegybank és a kormány.
2010. 05. 02. 21:23
A MÁV az elmúlt hónapokban mindent megtett, hogy megőrizze a vasúti pálya és a műszaki berendezések állapotát azon a 29 szárnyvonalon, ahol tavaly óta szünetel a személyszállítás - mondta Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője. Szavai szerint így nincs technikai akadálya annak, hogy egy esetleges kormányzati döntés után ezeken a vonalakon ismét személyvonatok közlekedjenek.
2010. 05. 02. 20:18
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy együttműködést ajánl a Magyar Köztársaság Kormányának. A jegybank első embere hozzáteszi azt is, hogy nincs és nem is volt „offshore” cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti.
2010. 05. 02. 17:45
Demszky Gábor főpolgármester szerint furcsa, hogy az a Horváth Csaba (MSZP) beszél a BKV ingyenességről, aki néhány hónapja kormánybiztosként még az inflációkövető tarifákról írt alá szerződést a fővárossal.
2010. 05. 02. 15:40
Olvasói sztorik