Belföld

Pozitív tendenciák mutatkoznak a munkaerőpiacon, az üzleti szektor túljutott a válságon, amit mutat az is, hogy 2011-ben 15 százalékkal többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
2010. 12. 08. 10:35
Maradéktalanul eleget tettek feladataiknak a magyar katonák Afganisztánban - közölte Szekeres Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, a volt honvédelmi miniszter, aki arra reagált, hogy a WikiLeaks portál által kiszivárogtatta, hogy az egyik diplomáciai levélben az olvasható: új-zélandi csapatok voltak kénytelenek beavatkozni a tehetetlen magyar katonák helyett Afganisztánban.
2010. 12. 08. 10:08
Csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma, ugyanis a harmadik negyedév végén 11 millió 833 ezer volt, szemben a második negyedév végi 11 millió 866 ezerrel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2010. 12. 08. 09:40
Emelte bruttó 8, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát a Mol Nyrt., és ezzel új történelmi csúcsot értek el az árak.
2010. 12. 08. 07:51
"Teljesen mindegy, milyen elvárásaik vannak a pártoknak az ügyészséggel szemben, az ügyészség a törvények szelleme és betűje szerint teszi dolgát" - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a Népszabadságban. A Magyar Nemzetnek pedig at nyilatkozta: "nemcsak a gyanúsítottnak, a vádlottnak vannak emberi jogai, hanem a sértettnek, az áldozatnak is".
2010. 12. 08. 07:33
Az Egyesült Államokból származó értesülések szerint belátható időn belül Németh Zsolt politikai államtitkár válthatja Martonyi Jánost a Külügyminisztérium élén - írja a Népszava. A Külügyminisztérium szerint kacsa az információ.
2010. 12. 08. 07:00
Parttalanná és még ellenőrizhetetlenebbé válhat a titkos információgyűjtés, ha a beszerzett adatokat bárki bármilyen bűncselekményének bizonyítására felhasználhatják – állítják a Népszabadságban megszólaló büntetőjogászok.
2010. 12. 08. 06:50
A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (PRT) nem vesz részt fegyveres ellenállókkal szembeni harcban Afganisztánban, erre soha nem volt mandátuma - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden a Wikileaks portálon kiszivárogtatott információkra reagálva.
2010. 12. 07. 20:10
Vélhetően az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt kedden megcsúszott a föld Miskolc "hegyén", az Avas északi oldalán; a földcsuszamlás házakat egyelőre nem veszélyeztet - közölte Rinyu Zsuzsa, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2010. 12. 07. 19:09
Magyarország kockázatos játéka címmel terjedelmes cikket közölt kedden a Die Welt, alcímében megállapítva: reformok helyett Budapest a külföldi cégekkel szembeni konfrontációt erőlteti.
2010. 12. 07. 18:55
Újra három évig járhat a gyermekgondozási segély (gyes), a rendelkezésre állási támogatást a bérpótló juttatás váltja fel - ismertette Halász János államtitkár kedden a parlamentben, hangsúlyozva: a kormány átfogó szociális intézkedési tervet vezet be.
2010. 12. 07. 18:12
Kiterjedt hulladékgócok sodródnak az áradó Tisza magyarországi szakaszán - tudatta a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) védelemvezető-helyettese.
2010. 12. 07. 17:47
A jövő évi költségvetés kiadási oldala az eredetileg tervezetthez képest 72 milliárd forinttal, 13.151 milliárdra, a kiadási oldala 71 milliárd forinttal 13.838 milliárdra nőtt, míg a hiánya 1,5 milliárddal 687 milliárd forintra csökkent - döntött a parlament kedden.
2010. 12. 07. 16:55
Az eddigi hat hónap helyett már három hónapnyi közös költség tartozás esetén jelzálogot lehet majd bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal - mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár a társasházakról szóló törvény módosításának expozéjában kedden a parlamentben.
2010. 12. 07. 16:49
A magyar diákok matematika, természettudományos teljesítményei a háromévente megismételt PISA-vizsgálatokban az átlag alatt stagnálnak, de a kedden ismertetett 2009-es mérésen némi javulás mutatkozik a szövegértés terén. Bár így is minden hatodik diák funkcionális analfabéta. Egy nemrég megjelent tanulmány a PISA-eredmények és a GDP-növekedés között szoros összefüggést mutatott ki.
2010. 12. 07. 16:20
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el kedden délután a Rába körmendi szakaszán - közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
2010. 12. 07. 15:49
Szijjártó Péter szerint indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági elnöke fizetésének emelése, hiszen a jegybankelnök és a Járai Zsigmond által viselt felelősség tekintetében kisebb a különbség, mint amit a fizetésük közötti eltérés tükrözött.
2010. 12. 07. 15:20
Rendkívüli belvíz kialakulására számít a vízügyi ágazat. A védekezéshez azonban kevés a szakember, már a nyugdíjas gépészeket is visszahívták, hogy a munkát segítsék - áll a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) keddi közleményében.
2010. 12. 07. 15:06
A korábbi tizenkettőről tizenhétre emelkedett a belvízvédelmi készültséget elrendelő önkormányzatok száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese kedden.
2010. 12. 07. 14:58
Olvasói sztorik