Belföld

Nevetségesek azok a büntetési tételek, amelyek esetlegesen a hipermarketeket sújtják, ha fertőzött, vagy nem megfelelő minőségű árut forgalmaznak - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón.
2010. 12. 19. 13:53
December 23-án, csütörtökön ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi költségvetésről a képviselők. Az utolsó héten várhatóan több mint húsz törvényjavaslatról voksol a Ház.
2010. 12. 19. 13:45
Nagyrészt helyreállt a menetrend szerinti közlekedés azokon a vasútvonalakon, ahol vasárnap reggel váltóállítási probléma vagy síntörés nehezítette a vonatforgalmat - közölte a Mávinform ügyeletese.
2010. 12. 19. 13:12
A Közép-Tisza napi 30 centimétert árad, vasárnap reggel Kiskörénél 844, Szolnoknál 802 centimétert mutatott vízmérce, ami már meghaladja a harmadfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értéket - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.
2010. 12. 19. 12:53
Folytatódott az apadás a Körösökön, már csak Szarvasnál van másodfokú árvízvédelmi készültség a Hármas-Körösön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
2010. 12. 19. 12:44
A politikai ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja tartott.
2010. 12. 19. 11:24
Normális üzemben működik a ferihegyi repülőtér, mindkét futópályát megtisztították a hótól, de több járatot törölni kellett - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója.
2010. 12. 19. 10:29
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg az időközi képviselő-választást Budapest XI. kerületének 11-es számú egyéni választókerületében. Az október 3-i újbudai választást szavazategyenlőség miatt kellett most szombaton megismételni.
2010. 12. 19. 06:33
A kormányváltás óta számos osztályfőnöki órára kísértük el Orbán tanár urat. Sőt, pár hete egy korábbi ofőt, Gyurcsányt is meglátogattuk - akkor Tiszaföldvárig jutottunk. Most viszont egészen nagyot álmodtunk: Brüsszelben, az unió csúcstalálkozóján abszolváltuk az aktuális negyvenöt percet. Csúcsriport.
2010. 12. 19. 06:30
A kormányváltás óta számos osztályfőnöki órára kísértük el Orbán tanár urat. Sőt, pár hete egy korábbi ofőt, Gyurcsányt is meglátogattuk - akkor Tiszaföldvárig jutottunk. Most viszont egészen nagyot álmodtunk: Brüsszelben, az unió csúcstalálkozóján abszolváltuk az aktuális negyvenöt percet. Csúcsriport.
2010. 12. 19. 06:30
Orbán Viktor mindent meg fog tenni a jövőben azért, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt és a keresztény politikai gondolat megkapja az őt megillető helyet és befolyást a kormányzati munkában, valamint általában a magyar politikai életben – derül ki a KDNP választmányi ülésén tartott beszédéből.
2010. 12. 18. 19:24
Lassan apad a Tisza az észak-magyarországi szakaszán, a Felső-Tiszán pedig már csak Nagyhalász és Rakamaz között van árvízvédelmi készültség. A folyó középső szakaszán ugyanakkor erős áradással számolnak a következő napokban. Szabolcsban a szakemberek az időjárás várható enyhülésére készülnek, amely a hóolvadás miatt ronthatja a térség jelenleg is súlyos belvízhelyzetét. Szolnoknál üdülőket öntött el a víz.
2010. 12. 18. 18:08
A tervezettnél korábban, 16 óra 20 perckor megnyitották a Ferihegyi repülőteret - közölte a Budapest Airport Zrt. (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója.
2010. 12. 18. 16:48
Az Országgyűlés először leszavazta, majd Rogán Antal beterjesztésével tárgyalni kezdte, hogy Szalai Annamáriának rendeletalkotási jogot adjon. Orbán Viktor Navracsiccsal szemben Rogán mellé állt, a hétfői szavazáson valószínűleg megszavazzák a javaslatot.
2010. 12. 18. 16:03
Erős áradással számolnak az elkövetkező napokban a Tisza középső szakaszán a védekezők, a vízszint emelkedésének napi mértéke elérheti a 35 centiméternyit is; a főfolyó vízállása szombat reggel Kisköre-alsónál már 25 centiméterrel meghaladta a harmadfokú védelmi készültséghez rendelt 800 centiméteres értéket - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.
2010. 12. 18. 15:36
A Ferihegyre érkező és onnan induló járatok közül többet is törölni kellett a havazás miatt, a repülőtér működésében azonban elsősorban nem a magyarországi, hanem a nyugat-európai időjárás okoz fennakadásokat.
2010. 12. 18. 13:45
Olvasói sztorik