autó-motor

A Forma-1 ura úgy gondolja, hogy Hamilton jobb világbajnok lenne Alonsónál vagy Räikkönennél. A háromszoros világbajnok Niki Lauda szerint a spanyol címvédő nem érdemes az idei bajnokságra.
2007. 10. 09. 13:17
A spanyol pilóta újabb vádakat fogalmazott meg a McLaren-istálló főnökével szemben. Fernando Alonso kirohanása azért is érthetetlen, mert az utolsó futam előtt még esélye van a harmadik világbajnoki címének a megnyerésére, de ehhez a csapat támogatására is szüksége lesz.
2007. 10. 08. 12:19
A Kínai Nagydíjon Lewis Hamilton kiesésével a bajnoki cím eldöntése az utolsó, brazil versenyre maradt. Ilyen kiélezett küzdelem rég volt, két hét múlva Hamilton, Alonso vagy Räikkönen is elviheti a végső győzelmet.
2007. 10. 08. 11:07
Hiába nyert meg több gyorsasági szakaszt a Katalán-ralin Marcus Grönholm, a végső győzelmet a háromszoros világbajnok, címvédő francia szerezte meg. Az összetettben vezető finnek ráadásul csak a harmadik hely jutott, mert Loeb csapattársa is előtte végzett.
2007. 10. 07. 16:11
A Kínai Nagydíj alatt is folytak a találgatások arról, hogy a vébécímre még esélyes Fernando Alonso hol versenyez a következő szezonban. A Renault után a Toyota is hivatalosan közölte, hogy leszerződtetné a spanyol címvédőt.
2007. 10. 07. 13:46
A brit-német istálló második embere, Martin Whitmarsh szerint hamarabb be kellett volna már hívniuk a teljesen elkopott gumikkal összevissza csúszkáló Lewis Hamiltont a boxba. Az újonc pilóta nem akarta a csapatát hibáztatni.
2007. 10. 07. 12:22
Történelmet írhatott volna a McLaren fiatal pilótája, ám a bokszkiállásnál a kavicságyba csúszott, és nem tudta folytatni a Kínai Nagydíjat. A győzelmet Kimi Räikkönen szerezte meg, a címvédő Fernando Alonso előtt. Még mind a hárman világbajnokok lehetnek.
2007. 10. 07. 10:14
Fernando Alonso esélyei a triplázásra minimálisra csökkentek, mivel csak a negyedik legjobb időt autózta a sanghaji időmérőn, míg riválisa, a szintén mclarenes Lewis Hamilton az első rajtkockát szerezte meg. A spanyol lemondott a vb-címről, s vádaskodik.
2007. 10. 06. 14:49
A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, hogy nem bünteti meg a vb-pontversenyben éllovas Lewis Hamiltont a múlt hétvégi incidens miatt, s Sebastian Vettel is csak megrovásban részesült végül.
2007. 10. 05. 20:00
A Kínai Nagydíj mindkét szabadedzéséen a ferraris Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb, egy hajszállal megelőzve a címvédő Alonsót. Az összetettben jókora előnnyel vezető Lewis Hamilton csak a negyedik leggyorsabb volt, de már vasárnap világbajnok lehet.
2007. 10. 05. 10:37
Pályafutása egyik legnehezebb versenyén diadalmaskodott a hétvégén Lewis Hamilton a Japán Nagydíjon. A brit újonc sokáig nem lehet biztos abban, hogy tíz pontot szerzett, mivel Sebastian Vettel panasszal élt az összetettben éllovas McLaren-pilóta ellen.
2007. 10. 02. 11:03
Véget vetve a hetek óta tartó spekulációknak, Ralf Schumacher bejelentette, hogy jövőre már nem a Toyotánál versenyez. Új csapatot egyelőre nem talált magának a hétszeres világbajnok öccse, így az sem kizárt, hogy a szezon hátralévő két futama után elbúcsúzik az F1-től.
2007. 10. 01. 16:44
A világbajnokságot vezető Lewis Hamilton nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági vb tizenötödik futamát. A Japán Nagydíjon Heikki Kovalainen a második-, honfitársa, Kimi Räikkönen a harmadik lett.
2007. 09. 30. 09:33
A pilóták nagy része számára ismeretlen Fuji Speedway-en a brit újonc autózta a leggyorsabb kört a pénteki szabadedzéseken. A Ferrarik közel egy másodpercet kaptak a McLarenektől, Kimi Räikkönen már csak abban bízhat, hogy a két riválisa kiüti egymást a pályán. Vagy vasárnap leszakad az ég.
2007. 09. 28. 11:32
A brit újonc pilóta a hétvégi Japán Nagydíj előtt bevallotta, hogy gyakorlatilag semmit nem tud a pályáról. Ennek ellenére nem aggódik az összetett pontversenyben vezető Lewis Hamilton, ahogy Kimi Räikkönen sem, aki szintén csak papírról ismeri a Fuji lábánál fekvő aszfaltcsíkot.
2007. 09. 26. 16:39
A legtöbb csapatnál egyelőre még nem dőlt el, hogy a következő szezonban milyen felállásban kezdenek. Az istállók a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso döntésére várnak.
2007. 09. 26. 11:40
Olvasói sztorik