Élet-Stílus

Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok

A Kínai Nagydíjon Lewis Hamilton kiesésével a bajnoki cím eldöntése az utolsó, brazil versenyre maradt. Ilyen kiélezett küzdelem rég volt, két hét múlva Hamilton, Alonso vagy Räikkönen is elviheti a végső győzelmet.

A vasárnapi Kínai Nagydíjon a toronymagas esélyes, Lewis Hamilton a csapat rossz döntése miatt kiesett, az őt 12 pont hátránnyal követő csapattársa, Fernando Alonso 8, míg a matematikailag is már csak alig esélyes ferraris, Kimi Räikkönen 10 pontot hozott a brit újoncon.

Az utolsó, brazil futam előtt továbbra is Hamilton vezet 107 ponttal, Alonso mindössze négy pont hátrányban 103 ponton áll, Kimi Räikkönen neve mellett pedig 100 pont áll a táblázatban. Az utóbbi néhány évben – sőt, a Schumacher-korszakban is – előfordult már, hogy az utolsó versenyre maradt a döntés, de olyan nagyon régen volt, hogy nem kettő, hanem három pilóta táplálhatott még reményeket az idénynek ebben a szakaszában.

Láttunk már ilyet

Legutoljára több mint húsz éve, 1986-ban fordult elő hasonló helyzet, akkor a brazil Nelson Piquet, a brit Nigel Mansell és a „Professzor”, Alain Prost álltak szemben egymással. Míg Piquet – akkor már kétszeres világbajnok – és Mansell a Williamsnél versenyeztek, Prost a McLarenben ült.

Az idényben a Williams dominált, a két versenyző együtt 9 futamot nyert, de éppen ezért egymástól raboltak pontokat. A nevető harmadik, Prost három győzelmével az utolsó, Ausztrál Nagydíjra szintén esélyesként érkezett.





Mansellnek a maga 70 pontjával nem volt sok félnivalója Piquet és Prost 63-63 pontja miatt: a futamon előbb a két Williams vezetett, de a második helyen autózó, tuti befutó brit oroszlán egy defekt miatt kiesett. Piquet és Prost teljesen nyílt csatában harcoltak az első helyért, amíg a brazilt ki nem hívták kerékcserére, ami után óriási küzdelemben ugyan, de négy másodperccel alulmaradt a második bajnokságát bezsebelő Prost mögött.

Kiminek majdnem sikerült

Az ideihez hasonló, háromesélyes világbajnoki küzdelem a közelmúltban a 2003-as idényben volt, bár akkor nem élvezhettük a harcot az utolsó versenyig. Michael Schumacher ötödik – könnyen megszerzett – bajnoki címe után, négy évvel ezelőtt komoly kihívással nézett szembe, a dolgok nem mentek olyan könnyen, mint a totális fölényt hozó előző évben. A két fő kihívó a williamses Juan Pablo Montoya és az akkor a McLarennél versenyző Räikkönen volt.


Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok 1

2003-ban ők harcoltak (vezess.hu)


A finn ugyan csak egyetlen futamgyőzelmet gyűjtött be, de állandó teljesítményével az idény végéig harcban állt. Montoya az utolsó előtti versenyen esett ki a bajnoki esélyesek közül, miután az Amerikai Nagydíjon áthajtásos büntetést kapott. A cím sorsa a Japán Nagydíjon dőlt el, ahová Räikkönen 83, Schumacher pedig 92 ponttal érkezett. Kimi majdnem elkapta a németet: míg Schumacher csak egyetlen pontot szerzett a nyolcadik helyével, Räikkönen másodikként ért a célba (8 pont). A végső összesítésben 93:91-re Schumacher győzött, megszerezve ezzel hatodik világbajnokságát.

—-És idén ki nyer?—-

Két hét múlva Brazíliában megint hárman lesznek, akik elvihetik a címet, de más-más esélyekkel.

Kimi, a peches

A legesélytelenebb a ferraris Kimi Räikkönen, 7 pontos lemaradása behozhatatlannak tűnik, ő szinte csak akkor szerezheti meg a végső diadalt, ha mindkét ellenfele kiesik, ő pedig nyer, vagy második helyen végez. Semmi sem lehetetlen azonban, ahogy 2003-ban, úgy most is előhúzhat valamit a kalapból a finn. Iszonyatosan jól hajrázik – két éve Japánban a mezőny végéről indulva nyerte meg a versenyt, bár a bajnokságra nem volt esélye –, ha a szerencse is mellé áll, idén végre megszerzheti a bajnokságot, ami már jó ideje kijár neki. Nehezíti azonban a helyzetét, hogy nem elég, ha egyik ellenfele jár pórul, hanem mindjárt két riválisnak kellene belefutni valami balszerencsébe. Talán jövőre, Kimi!


Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok 2

Räikkönen áll a legrosszabbul (vezess.hu)


Győzelem: 5
Pole: 3
Leggyorsabb kör: 5
Vezess.hu tipp: 5%

Hamilton, a csodagyerek

A puszta számok alapján a legesélyesebb továbbra is Lewis Hamilton, neki még Alonso győzelme esetén is elég, ha nem végez a harmadik helynél rosszabb pozícióban. A balszerencse is elkerüli talán, hisz épp tegnap kellett lenyelnie egy nagy adagot belőle. Mellette szól hihetetlen következetessége is, és ugyancsak nagy motivációt jelenthet a már szinte bezsebelt cím elvesztésének lehetősége. Kérdés azonban, hogy mennyire bírja majd az óriási nyomást az újonc, amely mind kívülről – elsősorban a brit rajongók és a sajtó részéről –, mind belülről, a mindenre elszánt csapattárs részéről rá nehezedik. Hamilton esélye a tapasztalatlanságból adódó hibán, egy pillanatnyi kihagyáson úszhat el.


Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok 3

Bírja végig az újonc? (vezess.hu)


Győzelem: 4
Pole: 6
Leggyorsabb kör: 2
Vezess.hu tipp: 35%

Alonso, a rutinos

A címvédő, Fernando Alonso Sanghajban egy utolsó utáni lehetőséget kapott. Szombaton már lemondott a címről, majd tegnap nyolc ajándékpont hullott az ölébe. Négypontnyi hátránya behozható, és most már biztosan mindenre kész, hogy harmadszor is elvigye a bajnokságot. Több dolog is szól mellette: az elmúlt két évben már kétszer végigcsinálta ezt, a küzdeni tudása elképesztő. A bizonyítási vágy is nagyon fűtheti, hogy megmutassa az egész évben komoly versenyt támasztó újonc csapattársnak, hogy ki az úr a házban. Abban a házban, amelyet nagy valószínűséggel elhagy év végén, így még nagyobb értéke lehet a címnek, a spanyol bizonyíthatja, hogy neki ez a McLarennél is sikerült. Bár Alonso idei viselkedése, húzásai a leginkább megkérdőjelezhetőek, sportemberként talán nem is érdemelné meg a végső győzelmet, de a fentiek alapján ő látszik a legesélyesebbnek a 2007-es világbajnokság megnyerésére.


Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok 4

Harmadik címére hajt Alonso (vezess.hu)


Győzelem: 4
Pole: 4
Leggyorsabb kör: 3
Vezess.hu tipp: 60%

—-Egy kis matek, ki hogyan nyerhet?—-

Huszonegy éve először fordul elő, hogy az idényzáró nagydíj előtt még hárman vannak versenyben a Forma-1-es világbajnoki címért. A legnagyobb esélye a végső sikerre a vasárnap Kínában meglepetésre kicsúszó, éllovas brit Lewis Hamiltonnak (McLaren-Mercedes) van, aki 107 pontot gyűjtött eddig és 4 futamgyőzelemnél tart. Második helyen álló csapattársának, a címvédő spanyol Fernando Alonsónak 103 pontja és ugyancsak 4 elsősége van. A harmadik helyen álló finn Kimi Räikkönen (Ferrari) 100 pontot szerzett és 5 diadalt aratott idén.

A sors fintoraként akár mindhárman zárhatnak 108 ponttal, ez akkor következik be, ha október 21-én Hamilton nyolcadik lesz Brazíliában (1 pont), Alonso negyedikként (5), Räikkönen pedig másodikként végez (8). Ebben az esetben a finn pilóta a világbajnok, több futamgyőzelmének köszönhetően.

A lehetőségek a következők:

Hamilton lesz a világbajnok, ha Interlagosban
– nyer vagy másodikként ér célba
– harmadik, negyedik vagy ötödik, és Alonso nem nyer
– hatodik vagy hetedik, míg Alonso legfeljebb harmadik, és Räikkönen nem nyer
– nyolcadik, míg Alonso legfeljebb negyedik, és Räikkönen legfeljebb harmadik
– nem szerez pontot, de Alonso legfeljebb ötödik, és Räikkönen legfeljebb harmadik

Alonso lesz a világbajnok, ha
– nyer és Hamilton legfeljebb harmadik
– második és Hamilton legfeljebb hatodik
– harmadik és Hamilton legfeljebb nyolcadik, továbbá Räikkönen nem nyer
– negyedik, Hamilton nem szerez pontot, valamint Räikkönen nem első vagy második

Räikkönen lesz a világbajnok, ha
– nyer és Hamilton legfeljebb hatodik, továbbá Alonso legfeljebb harmadik
– második és Hamilton legfeljebb nyolcadik, valamint Alonso legfeljebb negyedik

—-A nemzetközi sajtóvisszhang—-

Anglia

The Sun: “A cím jegelve, Lewis Hamilton álmai elnapolva. A brit fenomén elszalasztotta a lehetőséget, hogy rövidre zárja a vb-t, de megnyugtatta híveit: ne aggódjatok, így is meg tudom csinálni. Milliók álltak fel csalódottan a tévé elől, Lewis kedvenc kocsmájában pedig – ahol nagy buli készült – visszatették a hűtőbe a pezsgőt.”

The Mirror: “Még nyerhetek – Lewis azt ígéri, hogy pályafutásának legszörnyűbb pillanata nem lesz sorsdöntő. Egyelőre nem lett minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka, miután visszafelé sült el a McLaren gumis szerencsejátéka. A csapat túl sokáig tartotta őt kinn az elhasznált kerekekkel, ezért sodródott ki a boxutca bejáratánál.”

Daily Mail: “Vajon elcsúsztak a világbajnoki remények is? Hamilton magára vállalta a felelősséget, és megígérte, hogy győz Brazíliában.”

Daily Telegraph: “Hamilton bekapott egy pofont, de nem feküdt ki. A balszerencse és a McLaren katasztrofális döntése meghiúsította Lewis kínai megkoronázását. Az ígéretesen indult futam 26 körrel a vége előtt befejeződött a 22 éves brit számára, aki az F1-történelem legfiatalabb világbajnoka akart lenni. Hamilton nagyvonalúan részben magára vállalta a fiaskót, és megesküdött, hogy nyerni fog a brazíliai idényzárón.”


Hamiltonra vadásznak a rutinos sztárok 5

Vajon ez lesz a végsõ sorrend? (vezess.hu)


The Guardian: “Szerencsejáték a szakértői tanács ellen. A Bridgestone mérnöke elárulta, hogy a McLaren elvetette azt a javaslatát, miszerint két körrel hamarabb ki kellene hívni Hamiltont a boxba.”

The Times: “A McLaren hibás sakklépése megnyitotta az utat a riválisok előtt. A vita, hogy Hamilton első helyéhez képest túl merészen vezetett-e, vagy a McLaren tévedett, amikor nem rendelte ki korábban kerékcserére, egészen a brazíliai futamig tart majd – sőt, ha a világbajnoki címébe kerül, akkor azon túl is.”

Spanyolország

Marca: “Vannak még csodák. Éppen amikor már csak fél futam kellett volna a végső diadalhoz, Hamilton elkövette első hibáját a szezonban. Lehetetlennek tűnt, de a nyomás alatt a világbajnokok és az újoncok is ronthatnak. Bekövetkezett a sanghaji csoda, amelyért Fernando Alonso annyit imádkozott. Most már csak az interlagosi csodára várunk.”

As: “Mindent előkészítettek: Ron Dennis, Norbert Haug és bandájuk a sanghaji színpadot szemelte ki Hamilton első vb-címének helyszínéül. A merészség azonban kicsúszáshoz vezetett, és a legnagyobb rivális már csak négy ponttal van lemaradva. Alonso újra mosolyoghat és álmodozhat a csodáról.”

El País: “Alonso napokig fohászkodott, és az égiek meghallgatták. A csoda ezúttal eső formájában érkezett.”

El Mundo: “A legszerencsétlenebb pillanatban elhagyta az újoncot a szerencse. Hamilton sírt, Alonso nevetett. Bekövetkezett a csoda.”

Olaszország

La Gazzetta dello Sport: “Ismét nyílt a vb, a célegyenesben még hárman vannak versenyben. A legkivételesebb sportolók is hibáznak. Alonso és Räikkönen révén folytatódik a játék.”

Tuttosport: “A Ferrari 200. győzelme. Hamilton elszalasztotta a nagy lehetőséget.”

Corriere dello Sport: “Világbajnokhoz méltó Ferrari! Hamilton lemaradt, Räikkönen nyert és Alonsóval együtt visszatért a címvárományosok közé. Döntés Brazíliában.”

Il Tirreno: “Hamilton harakirijének köszönhetően a Ferrari újra reménykedhet. A McLaren elpuskázta az első meccslabdát, de Hamilton marad a favorit.”

La Repubblica: “Hamilton k.o., Ferrari-diadal. Csúszik a McLaren világbajnoki partija, bár törölni még nem kellett.”

Corriere della Sera: “Hamilton kiesett, ismét nyílt a vb. Super-Hamilton visszatért a valóságba, és kissé emberibb lett.”

L,Unite: “Győzött a Ferrari, Hamilton kezdheti elölről az egészet.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik