Élet-Stílus

Loeb tovább faragta a hátrányát

Hiába nyert meg több gyorsasági szakaszt a Katalán-ralin Marcus Grönholm, a végső győzelmet a háromszoros világbajnok, címvédő francia szerezte meg. Az összetettben vezető finnek ráadásul csak a harmadik hely jutott, mert Loeb csapattársa is előtte végzett.

Az előzetes esélylatolgatások során a szakértők kiemelték, hogy Grönholmnak nem igazán lehetnek vérmes reményei, hiszen aszfaltutak a Citroënnek jobban fekszenek mint a Fordoknak. A papírforma be is igazolódott, és hiába küzdött végig a finn versenyző, nemcsak a címvédő, hanem annak csapattársa is megelőzte.

Az első napon még óriási meglepetésre Daniel Sordo vezetett, a második napon azonban Loeb helyreállította az erőviszonyokat a csapaton belül. A spanyol társ végig a francia nyakában lihegett, de nem tudta igazán megközelíteni Loeböt, aki sorozatban harmadszor diadalmaskodott a Katalán-ralin.

Hat pontra csökkent Grönholm előnye francia riválisával szemben, aki már a jövő héten tovább faraghat a hátrányából. Loeb az elmúlt két évben a Korzika-ralit is megnyerte, és idén is nehéz dolga lesz a pilótáknak, ha valaki a háromszoros világbajnok közelébe akar érni az újabb aszfaltos futamon.

Katalán-rali, végeredmény:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Citroën C4 WRC) 3:22:50.5 ó
2. Dani Sordo, Marc Marti (spanyol, Citroën C4 WRC)3:23:04.3
3. Marcus Grönholm, Timo Rautiainen (finn, Ford Focus WRC) 3:23:303

A vb-pontverseny állása (még négy futam van hátra): 1. Grönholm 96 pont, 2. Loeb 90, 3. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 74

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik