A jövő évi stabilizáció egyik ára: várhatóan felgyorsul az infláció. Remélhetőleg csak átmeneti jelenségként. Az MNB 6,5 százalékos, a kormány 5 százalékos maximummal számol.
Pénteken egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Nadzsafban, a siíták szent városában. A Bagdadtól 175 kilométerre fekvő város imaháza előtt történt detonáció során több mint százan haltak meg és sokan megsebesültek – számolt be az AFP francia hírügynökség és a BBC. Az iraki hatóságok időközben négy embert őrizetbe vettek a merénylettel összefüggésben. A négy letartóztatott közül ketten külföldi állampolgárok.
Az olaszok sikermárkája, az Alfa Romeo idén két újdonsággal érkezik Frankfurtba, az Autószalonra, de tudni lehet, hogy a cég további különleges modelleket is tartalékolt a közeljövőre.
Helyi idő szerint szombat hajnalban, 4 órakor elsüllyedt egy orosz tengeralattjáró a Barents-tengeren , Kildin szigetétől 3 kilométerre. Az egyetlen megtalált túlélőn kívül nincs esély a többi tengerész kimentésére.
A Globus Konzervipari Rt. augusztusban megszerezte az Elsner Polen négy mélyhűtőgyára 100 százalékának tulajdonjogát. A magyar konzervgyár pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzé tett közleménye szerint a Globus tavaly október 18-ai közgyűlése felhatalmazása alapján a Globus Rt. szerződést kötött az osztrák Raiffeisen Bank tulajdonában lévő négy lengyelországi, mélyhűtött termékeket előállító, 30-35 ezer tonna kapacitású gyár tulajdonjog
Legalább újabb két héttel eltolta a Pénzügyminisztérium a kapkodósan kidolgozott gyerekbiztosítási pályázat lezárását, elmulasztva az eredetileg szeptember 1-jére tervezett kezdést.
A közép-kelet-európai demokráciákban előfordul, hogy egyes állami felügyeleti intézmények pártérdekeket szolgálnak - mondta Kornai János, a Harvard Egyetem és a Collegium Budapest közgazdász professzora egy pénteki, az üzleti etikáról tartott konferencián.
A csütörtöki jelentős erősödés után pénteken tovább emelkedett a BUX: a mutató a napot 75 pontos, 0,83 százalékos erősödéssel 9060.48 ponton zárta. Nap közben az index egészen közel került a 9100 ponthoz. A forgalom magas volt, a BÉT-en összesen közel 13 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket - adta hírül az MTI-Eco. Több papír ismét csúcsot döntött. BUX 2000 júniusa óta pénteken lépte át másodszor a 9000 pontos határt.
A három legnagyobb közép-európai gazdaság központi bankvezetői arra figyelmeztettek, hogy ha az eurózóna országai nem tartják magukat a költségvetési deficitre vonatkozó európai szabályokhoz, ez alááshatja saját, az egységes európai pénz bevezetésével kapcsolatos erőfeszítéseiket.
A Pénzügyminisztérium eredménytelennek nyilvánította a gyerekbiztosításra kiírt pályázatot. A tender eredménytelenné nyilvánításának oka az volt, hogy az egyik pályázat nem teljesített minden alkalmassági kritériumot, a másikban foglalt árajánlat pedig aránytalanul magas volt. A Pénzügyminisztérium a jövő hét elején új pályázatot ír ki a gyermekbiztosításra és ebben az előző kiírásnál nagyobb teret kíván engedni a piaci versenynek. A tárca számít
Lemondott Alastair Campbell, Tony Blair brit miniszterelnök médiatanácsadója, a brit kormány kommunikációs és stratégiai igazgatója. A Kelly-botrányhoz, az elhunyt brit fegyverzetellenőrzési szakértő feltételezett öngyilkosságához minden bizonnyal kapcsolódó távozás után egyelőre nem jelentették be, hogy lesz-e Campbellnek utóda.
Százezer eurós óvadék letétele után szabadlábra helyezték Görögországban Vlagyimir Guszinszkijt, az orosz üzletembert, akit Moszkva 250 millió dolláros csalás és pénzmosás miatt köröztet nemzetközileg.
Többször is sikertelenül pályázott a magyarországi
közbeszerzéseken a szentgotthárdi székhelyű Lurotex Kft., ezért, mint a cég pénteken tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, a Radici cégcsoporthoz tartozó vállalkozás akár létszámleépítésekre is rákényszerülhet a jövőben.
A Hírközlési Felügyelet két pontban is elmarasztalta a Vivendi Telecom Hungary Rt.-t (VTH) nyári akciója miatt. A teljes bírság összege 16 millió forint.
Mérsékelt ármozgások jellemezték a délelőtti európai kereskedést. A Stoxx +0,1%-on áll, 18 ágazatból 12-ben 0,5%-nál kisebb mértékben változott az index. A BUX további 0,5%-ot emelkedett, és újra 9026 pontos értékével 3 éves csúcsot állított be.
Az Austrian Airlines azt tervezi, hogy befektet a pozsonyi repülőtérbe, és már középtávon onnan repül különböző uniós célállomásokra. Az AUA szóvivője pénteken megerősítette az ezirányú terveket, miután a szlovák közlekedési miniszter tárgyalt az AUA elnökével.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) 2002-ben nem rendelkezett a részvényesi jogok gyakorlója által jóváhagyott éves üzleti tervvel, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felkérte a pénzügyminisztert: gondoskodjon arról, hogy az ÁPV Rt. jóváhagyott üzleti terv alapján végezze tevékenységét - áll az ÁSZ jelentésében.
Medgyessy Péter miniszterelnök és Csillag István gazdasági miniszter a verseny fokozása érdekében kínai cégeket is meghívna a magyar autópálya-tenderekre.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. aláírta az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötendő, az Egészségbiztosítási Alap javára történő közvetlen gyógyszertámogatási hozzájárulás befizetésére vonatkozó szerződést - tette közzé a gyógyszeripari vállalat pénteken a BÉT honlapján.