Járai lökést adott a forint erősödésének – írja az egyik internetes lap. A jegybankelnök ismét a hős forintvédő szerepében pompázik, miután maradéktalanul visszanyerte az elemzők jóindulatát. Amihez persze az is kellett, hogy kétszer is nyilvános önbírálatot gyakoroljon a június 4-i árfolyamsáv-eltolás miatt.
Most, a negyedévenként esedékes inflációs jelentés augusztus 18-i közzététele előtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több ízben is érzékeltette: borúlátó jóslatokat fog közreadni. A nyilvánosságra hozatalt megelőző héten a forint euróval szembeni árfolyama 260 fölé került, pedig azelőtt már napokra áttörte ezt a – június eleje óta hetekig szilárdnak bizonyult – határt.
Hát igen, mondták egyes elemzők, a jegybank pesszimista prognózisai már előre beépültek az árfolyamba. Aztán, 18-án pedig Járai Zsigmond közölte: 250–255 forint/euró közötti sávban látná szívesen a magyar fizetőeszközt, és ha a forint tovább gyengélkedik, ő a maga részéről kész akár újabb kamatemelésre is. A talaj elő volt készítve, az árfolyam ismét erősödni kezdett, és lapzártánk idején már 256 forint/euró közelében járt.
Bombasztikus jóslat
Az MNB inflációs jelentésében adott előrejelzés csakugyan bombasztikusan borúlátó lett. A jegybanki prognóziskészítők szerint a fogyasztói áremelkedés – a 2003-ra átlagosan várható 4,6 százalékról – 6,5 százalékra ugrik jövőre, mivel az idei hátralevő időszakban, és különösen a jövő év első felében felgyorsul a drágulás üteme.
Erre a Pénzügyminisztérium (PM) közleményben próbált ráerősíteni az Európai Uniónak benyújtott előcsatlakozási programra (angol rövidítéssel PEP), amelyben a kormány 4,8–5,0 százalékos jövő évre várt inflációt vetett papírra. Kovács Álmos, a PM helyettes államtitkára szerint szakmai, módszertani különbség van köztük és a jegybankosok között. Az MNB közölte azt is: ez év végére 5,0, 2004 decemberére pedig 5,8 százalékos pénzromlást vár.
Ez reménytelenül messze áll a – kiüresedett szlogen szerint – 3,5 plusz-mínusz 1 százalékban megformulázott inflációs céltól, sőt a Reuters elemzői konszenzusát is jó 1 százalékponttal múlja felül. Igaz, utóbb az elemzők is alaposan lerontották az előrejelzéseiket, és most már 2003 végére 5,2, egy év múlva pedig 5,5 százalékos inflációt várnak.
A jegybank egyenesen 2,4 százalékponttal nagyobb mértékűnek látja most a drágulást, mint májusban, az előző inflációs jelentés közzététele idején. A különbséget legnagyobb részben – 1,4 százalékpont erejéig – az általános forgalmi adó (áfa) és a jövedéki adó tervezett változtatása okozza.
Ezek az úgynevezett közvetett adók, amelyek, ha az állam a belőlük származó bevételek emelésére fanyalodik, azonnal a fogyasztói árak emelését váltják ki. A kormány – középtávú tervei szerint – még sokáig vaskos bevételekre számít a közvetett adókból, bár az szja-bevételeket és a tb-járulékot sem „veti meg” (lásd a grafikont).
Igaz, a felső áfa-kulcsot az eredeti kormánytervek értelmében csökkentik (25-ről 23 százalékra), az MNB szerint túlsúlyba kerülnek a kedvezményes kulcsok emelésével és az átsorolásokkal megemelt adók. Ha azt feltételezzük, hogy az adóváltozások „egy az egyben” megjelennek a termékek és szolgáltatások áraiban, akkor ez körülbelül 1 százalék fogyasztói árszintemelkedést okozna – számolnak a jegybankban. Ám ehhez, érvelnek, hozzáadódik az a hatás, hogy az adócsökkentés kisebb eséllyel jelenik meg az árak mérséklődésében, mint ahogy az emelkedő adókat áthárítják a kedves vásárlókra. Az MNB szerint ez önmagában is 0,4 százalékpontnyi pótlólagos inflációt gerjeszt. Tegyük hozzá, hogy hasonló lenne a hatás, ha mint újabban hírlik, elmaradna az áfa felső kulcsának csökkentése.
A PM vitatkozik azzal, hogy ilyen nagy lenne az adóemelés inflációs hatása, amit Kovács Álmos a beszámolók szerint „csak” 0,9 százalékpontra becsült, a piacon uralkodó éles verseny és a fogyasztói vásárlóerő bővülés várható visszafogása miatt. Ám László Csaba pénzügyminiszter egy hónapja 0,5 százalékpontnyi pótlólagos inflációról nyilatkozott a közvetett adók kapcsán.
Ugyanakkor az MNB is, a PM is kiemeli: az adóváltozások csak egyszeri inflációs változást okoznak, így 2005-től a már megemelkedett árszínvonal várhatóan megint csökkenő ütemben nő majd, és a kormány középtávú programja szerint 2006-ra elérhetővé válik a 3 százalék körüli – a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (EMU) való csatlakozás kritériumainak már csaknem megfelelő – pénzromlási ütem. A kormány a Brüsszelnek benyújtott PEP-ben ugyanis újólag bejelentette szándékát az euró 2008. január 1-jei bevezetésére, az ehhez szükséges feltételek megteremtésére.
Lassú béralkalmazkodás
Ahogy az lenni szokott, a rövid távú kilátások megítélésében vannak különbségek. Az MNB láthatóan nagyon aggódik amiatt, hogy a magasabb adók miatt felgyorsuló infláció esetleg beépül az inflációs várakozásokba, és így a drágulás prolongálódhat. Ennél is lényegesebbek a hangsúlyeltolódások a várható béremelkedés és az árfolyam-alakulás megítélésében. A jegybank nem érti, miért olyan nagy még mindig a béremelkedés a lassan már két éve lényegesen lelassult inflációhoz képest, előrejelzéseik szerint a bérinfláció, azaz egy munkaórára eső bérkifizetés – a 2001. évi 14,8 és a tavalyi 12,8 százalék után – az idén még mindig 9,3, jövőre pedig 8,1 százalék lesz. De nagyobb béremelkedést sem zárnak ki, szélső esetben 2004-ben akár 10,6 százalékra is felpöröghet a bérinfláció, ami a pénzromlást további 0,6 százalékponttal fejelné meg. A PM viszont azt hangsúlyozza: a jövőre, a szerény vállalati profitkilátások miatt várható 9,1 százalékos bruttó
béremelkedés – a vastagodó adók levonása után – már eleve a jövedelemkiáramlás kismértékű emelkedésére ad módot. Mindenesetre nincs nagy eltérés a két főhatóság között a lakossági fogyasztás jövő évi előrejelzésében (lásd a táblázatot). A mindössze 1–2 százalékos fogyasztásnövekedés csak-ugyan valóságos törést jelent a tavalyi 10, illetve az idén várható 8–9 százalékos gyarapodás után.
Az árfolyam-politikai hangsúlyok még disszonánsabbak. A jegybankos kezekben azért is fogott vastagabban a ceruza, mert adottságnak vették a fikciót, hogy a júliusi átlagos árfolyam – 264 forint/euró – egészen 2004 végéig fennmarad. Ez különösen a piaci ármeghatározástól függő maginfláció
előrejelzését érinti, bár az is igaz, hogy az áfa-változások, amelyek várhatóan a szabályozott árú termékeket, szolgáltatásokat érintik leginkább, ennél is jóval durvábbak (lásd a grafikont). Ha az árfolyam 2004 végére 250 forint/euróra erősödne, az fél százalékponttal mérsékelné az akkori inflációt – fűzik hozzá a számításokhoz a jelentés egyik eldugottabb helyén.
Számottevő kommunikációs faktorként persze nyilvánvalóan a borúlátóbb effektusok hatnak – ami nem tesz feltétlenül jót az inflációs várakozásoknak sem. A jegybank szerint a forint alulértékeltsége azért is visszaüthet, mert az emiatt megugró vállalati jövedelmek folytán tovább vastagodhatnak a bérkifizetések, rontva a versenyképességet, növelve az inflációt.
A sáv erősebbik fele
Az említett újabb jegybanki célsáv – 250–255 forint/euró – szintén hangsúlyváltás az eddigi 250–260-hoz képest, amelyet a pénzügyminiszter és a jegybankelnök június közepén, egymással teljes egyetértésben deklarált. A kormánynak és pártjainak persze tökéletesen megfelelne az eredetileg kitűzött sáv bármelyik fele, amint az például Csillag István gazdasági miniszter és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közös cikkéből is kiviláglik. Ugyanakkor már most elérhetőnek tetszik az erősebbik „fél sáv”, mivel a jelek szerint a külföldi befektetőket ismét érdekelni kezdték a hazai hozamprémiumok. Akárhogy is, a hazai pénzromlás „családi” ügy: a magyar lakosságnak kell fizetnie, hogy helyreálljon a politikusok jóvoltából az elmúlt két évben szisztematikusan kibillentett egyensúly.
