“Méltánytalannak tartjuk a magyarországi közbeszerzések jelenlegi gyakorlatát, cégünk ugyanis hiába teszi rendre a legkedvezőbb árajánlatot, hiába felelnek meg termékeink a minőségi követelményeknek, mégis mindig kizárnak bennünket” – hangoztatta Alessandro Pagnini, a Lurotex Kft. ügyvezetője.
A sajtótájékoztatón bejelentették: a 263 embert foglalkoztató textilipari cég dolgozói és menedzsmentje szeptember 11-én a rábafüzesi határátkelőhely közelében félpályás útlezárással demonstrál a közbeszerzési eljárásokon tapasztalt visszásságok miatt.
Alessandro Pagnini elmondta: legutóbb a Honvédelmi Minisztérium közbeszerzési pályázatán zárták ki őket, amelynek eredményét csütörtökön hirdették ki. A döntésnél arra hivatkoztak, hogy a Lurotex Kft. nem rendelkezik megfelelő referenciákkal. Alessandro Pagnini a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a közbeszerzési pályázatok többségében “a kártyák cinkeltek”, szavai szerint már a pályázatok kiírásakor eldöntött tény, hogy ki lesz a nyertes.
“Negyven nap alatt szinte lehetetlen egy speciális, például katonai ruházathoz megfelelő alapanyagot legyártani, konfekcionáltatni és mindehhez a szükséges minőségi tanúsítványokat is megszerezni” – mutatott rá az ügyvezető. Szavai szerint ez csak akkor lehetséges, ha valahol egy raktárban már megvan az az alapanyag, ami a pályázati kiírásban szerepel.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Lurotex Kft. az utóbbi években többször vett részt a Belügyminisztérium, a Magyar Posta Rt., a MÁV Rt. és a Magyar Honvédség által kiírt közbeszerzési pályázatokon, de egyszer sem sikerült megrendeléshez jutniuk. “Kifogásainknak a közbeszerzési döntőbizottság többször is helyt adott, a Belügyminisztériumot például hárommillió forintra bírságolták meg, de ettől még nem mi kaptuk a megrendelést” – mondta Alessandro Pagnini.
Az ügyvezető úgy vélekedett, csak az hozhat megoldást, ha az alapanyag-gyártókat és a konfekciógyártókat a jövőben külön pályáztatják. A Lurotex kft. 1993 óta működteti gyárát Szentgotthárdon, szövőgyárukban ruházati alapanyagokat gyártanak, Magyarországon a selyem típusú szövetek egyedüli gyártói, melyeket például vízálló egyenruhák készítéséhez lehetne felhasználni.
A cég éves árbevétele 2002-ben meghaladta a 2 milliárd forintot, az idén is hasonló árbevételt terveznek. 2002-ben a Lurotex Kft. vesztesége 150 millió forintra rúgott, 350 millió forintos értékcsökkenés mellett. Üzleti tervükben idén 40-50 millió forint veszteséget tartanak elviselhetőnek, de ehhez a közbeszerzésekből származó árbevételt is terveztek.

Herczeg Zoltán: Áldásos tisztítókúra volt a börtön, éltem vele
Herczeg Zoltán hetente két órára léphet ki az utcára. A legutóbbi kimenőn mi is vele tartottunk.