Szemmelveisz Zoltán, a Mol Rt. földgáz divíziójának ügyvezető igazgatója 2003. szeptember 30-ával közös megegyezéssel távozik a társaságtól - közölte a Mol a BÉT honlapján kedden.
Az olcsó szolgáltatásokat nyújtó fapados légitársaságok nem ritkán a legrosszabb üzletet jelentik az utasoknak - állítja egy brit szervezet. Az olcsó légitársaságok csak akkor olcsóbbak valójában hagyományos társaiknál, ha az utolsó pillanatban foglal helyet az utas.
Kovács Gábor, a Bankár Holding Rt. tulajdonosa, a magánvagyonából 3 milliárd forint készpénzzel megalapította a Kovács Gábor Művészeti Alapítványt, amit kedden sajtótájékoztatón jelentett be.
Márjelentkeztek a kiadáscsökkentés eredményei is az amerikai Levi Strauss-nál, a legismertebb farmerruházati gyártónál: legutóbbi üzleti negyedévében megkétszerezte nyereségét, amely így elérte a 26,7 millió dollárt.
Az Ecostat 2003 szeptemberi felmérése szerint a kis- és középvállalati konjunktúra-index értéke 45,6 százalék, három százalékkal kedvezőbb az előző havinál.
Az elmúlt időszakban az OTP Bank akvizíciói igen sikeresek voltak külföldön - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója kedden a hitelintézet által rendezett önkormányzati konferencián.
Az EBRD befejezte a második legnagyobb orosz bank, az állami tulajdonban lévő Vneshtorgbank (VTB) könyveinek a vizsgálatát, és ezzel megnyílt az út a privatizáció felé.
Az értékesítésre már az év vége előtt sor kerülhet. Az EBRD 10-20 százalékos tulajdonrész vásárlását tervezi 300 millió dollár erejéig. Az értékesítés konkrétumait megalapozó tárgyalási forduló a jövő héten veszi kezdetét.
Nemcsak az álláskeresési tanácsokra, hanem a lelki teher feldolgozására is szükségük van a munkanélkülieknek. Ebben is segített az Álláskeresők Teháza.
A Budapesti Értéktőzsde Rt. október 1-jével hatályba lépő BUX-kosarának összetétele nem változik. Az rt. vezérigazgatója az indexbizottság javaslata alapján a szokásos félévi felülvizsgálat során úgy döntött: a kosárba új társaság részvényei nem kerülnek be, onnan a jelenleg indextag sorozatok közül egy sem kerül ki.
Több hónapos előkészületeket követően a legnagyobb európai légitársasággá áll össze a francia Air France és a holland KLM. A csoportból az Alitalia sem szeretne kimaradni.
Franciaországban 2003 második negyedében 0,3 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévhez képest - közölték kedden a statisztikai hivatalban (INSEE).
Ötszázalék körüli tartós növekedés ad esélyt arra, hogy Magyarország belátható időn belül közeledjen az EU fejlettségi szintjéhez - mondta Várfalvi István, a PM helyettes-államtitkára kedden, az OTP Bank által rendezett önkormányzati konferencián.
Legkésőbb december közepéig megkötik a Vértesi Erőmű Részvénytársaság (VÉRT Rt.) értékesítéséről szóló szerződést, miután a Magyar Villamos Művek (MVM Rt.) rendkívüli közgyűlése hétfőn jóváhagyta a társaság privatizációs pályázatának eredményét - közölte Kamarás Zoltán, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója kedden Oroszlányban.
Kamarás Zoltán a VÉRT Rt. rendkívüli közgyűlése utánújságírókkal közölte: az adásvételi tárgyalások a Vértes E
A bolgárkormány energetikai minisztere bejelentette, hogy Bulgária 2004 első felében tender kiírását tervezi egy új nukleáris erőmű megépítésére; a létesítmény a jelenlegi egyetlen bolgár nukleáris erőmű (Kozloduj) bezárásra ítélt reaktorait váltaná ki.
Új tulajdonosok, új vezetők, új név – nagyok a változások a második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatónál. A FigyelőNetnek az Invitel értékesítési igazgatója nyilatkozott, aki a régi...
A piackutató Gartner cég új felméréséből kiderül, hogy a régebbi típusú asztali személyi számítógépek hosszú távú fenntartása nem kifizetődő a vállalkozások számára - olvasható a News.com honlapján.
Az Európai Bíróság kedden fenntartotta azt a tilalmat, amit az Európai Unió a Volkswagen konszernnek jutatott német állami támogatás ügyében rendelt el.
A Mol Rt. az Olajterv-Galatea konzorciummal benzin-kénmentesítő üzem építéséről írt alá szerződést kedden Budapesten - jelentette be Geszti László, a Mol Rt. ügyvezető igazgatója. A beruházás értéke mintegy 13 milliárd forint.
Az AirFrance és a KLM bejelentette: a francia légitársaság felvásárolja holland versenytársát - létrehozva ezzel a világ harmadik legnagyobb légiközlekedési vállalatcsoportját.
A hallgatói hitelrendszert a jövőben a hazai intézményi befektetők finanszírozzák. Tőzsdei kötvénykibocsátások sorozata várható, ám ez a börze forgalmát aligha fogja fellendíteni.
Azeurózónában a szeptemberi - éves szintű - infláció nem változott augusztushoz képest, 2,1 százalék maradt, azaz a második egymást követő hónapban meghaladta az Európai Központi Bank (EKB) által felső határként megszabott 2 százalékot - közölte kedden az Eurostat.
A monetáris bázis trendadatokból számolt éves "rövid bázisú" növekedési indexe 112,2 százalék volt augusztusban, ami 0,4 százalékponttal lassabb növekedést jelent a júliusinál - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.