Belföld

A bizottság szerint fellendülőben az eurózóna gazdasága

Világos jelei vannak annak, hogy az euróövezetben végre megkezdődik a régóta várt fellendülés - állapította meg kedden az Európai Bizottság, egyebek között az üzleti és a fogyasztói bizalom javulását említve példaként.

Az EU végrehajtó szervének az eurózóna helyzetét elemzőlegutóbbi negyedévi gazdasági jelentése szerint az általános bizalmi index szeptemberben 0,3 ponttal, 95,6 pontra nőtt az előző havihoz képest.

Több “kemény adat” is a várhatóan bekövetkező növekedésre utal. Ugyanebbe az irányba mutat a világgazdaság növekedési potenciáljának kibontakozása és az uniós vállalati mérlegek pozitív alakulása, miközben a pénzügyi feltételek is kedveznek a növekedésnek.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kockázati tényezők teljesen eltűntek volna, de most kiegyensúlyozottabban jelentkeznek, mint néhány hónappal ezelőtt – állapítja meg a jelentés. A növekedés fékeződésének időszakában főleg a vállalati mérlegekkel kapcsolatos kényszerítő tényezők okozták a gazdasági tevékenység lanyhaságát. A bizottsági elemzés szerint az utóbbi időben ezek már nem húzzák vissza jelentős mértékben a növekedést.

A lassulás idején a háztartások adósságállománya is tovább nőtt ugyan, de ennek szintje most már az euróövezet egészét tekintve fenntarthatónak tekinthető, és nem valószínű, hogy az elkövetkező időkben lényegesen fékezné a fogyasztást – áll a jelentésben.

Az utóbbi hónapokban enyhültek az eurózóna bankrendszerének egészségével kapcsolatos időnkénti aggodalmak is. A zóna pénzintézetei általában nyereségesek és tőkeerősek, így képesek arra, hogy pénzügyi oldalról támogassák a fellendülést. A jelentés foglalkozik a gazdasági és valutauniónak (EMU) a kereskedelemre és a közvetlen külföldi befektetésekre gyakorolt hatásaival is. Az ezzel kapcsolatban vizsgált adatok azt bizonyítják, hogy beigazolódnak azok a várakozások, amelyek szerint az euró bevezetése fel fogja lendíteni a kereskedelmet az euróövezetben, és serkenteni fogja a határokon átnyúló tőkebefektetéseket.

Az elemzésből az is kiderül, hogy az EMU máris jelentős mértékben hozzájárult az övezetbeli gazdasági integrációhoz, és valamennyi rendelkezésre álló adat a kereskedelemre gyakorolt pozitív hatásait igazolja. A bizottság az idei évre 0,5 százalékos növekedést vár az euróövezetben, fél százalékponttal csökkentve a tavaszi előrejelzésében szereplő 1 százalékos értéket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik