archívum

Botrány a Pentagonban: az új osztály nemcsak az ellenség sorait zilálná álhírekkel és propagandatevékenységgel, hanem a szövetségesekét is. A leleplezés után a védelmi miniszter felülvizsgáltatja az osztály működését.
2002. 02. 26. 15:00
[FN, MTI-Eco] Összesen 378.408 darab személyi jövedelem adó bevallást vett nyilvántartásba az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal február 21-ig , ami 11,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi február 23-i adatot. Az igazgatóság február 21-ig 225.140 bevallást dolgozott fel, ami 22,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi, február 23-i adatnál. Az adózóknak február 22-ig 2,7 milliárd forintot utaltak vissza, szemben az egy évvel korább
2002. 02. 26. 14:36
[FN, MTI-Eco] Magyarországon a GDP-növekmény 43 százaléka származik innovációból, miközben a fejlettebb országokban ez a mutató eléri a 60-80 százalékot, jelentősek tehát a tartalékok - hangsúlyozta Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A szövetség szerdán rendezi meg Budapesten soron következő éves közgyűlését. Az elnök elmondta: a rendezvényen a gazdasági, az oktatási és a pénzügyi tárca képvis
2002. 02. 26. 14:08
[FN, MTI-Eco] Tűz ütött ki egy sertéstelepen, és hétszáz süldő vált a lángok martalékává kedden reggel Bakonypéterden - közölte az MTI-vel a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Egy 360 négyzetméteres favázas, palatetős istálló égett le, és a tűzben hétszáz darab harminc kiló körüli malac pusztult el. A Győrből, Kisbérről és Veszprémvarsányból öt autóval érkezett tűzoltók a lángok továbbterjedését megfékezték. A tűz feltehető
2002. 02. 26. 13:47
[FN, MTI-Eco] A elektronikus kormányzat kialakításához szükséges informatikai gerinchálózatra az év végéig várhatóan mintegy 400 intézmény csatlakozik rá - közölte Kleinheincz Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának (IKB) főcsoportfőnöke. A főcsoportfőnök elmondta: a közigazgatási intézmények informatikai rendszereit összekapcsoló elektronikus infrastruktúra alapjának fejlesztése, azaz 18 megyei központ és a budapesti
2002. 02. 26. 13:02
[FN, MTI-Eco] A világazdasági lassulásnak és a szeptemberi amerikai terorrtámadások következményeinek eddig viszonylag jól ellenállt brit gazdaság jövője számára nem túl bíztató adatokat közölt kedden a brit statisztikai hivatal : a beruházások gyorsan csökkennek. A tavalyi utolsó negyedévben az összes beruházás 3,2 százalékkal kevesebb volt, mint a harmadik negyedévben, és a csökkenés 7,6 százalékos volt 2000 negyedik negyedéhez képest.
2002. 02. 26. 12:58
[FN, MTI-Eco] A Legfelsőbb Bíróság (LB) ismételten új elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el a Globex Tervezési és Beruházási Rt., valamint a Hotel Rózsadomb Rt. (új nevén Domb Rt.) tartozásátvállalási ügyében . A szerződés semmisségének megállapításáért a Globex által indított pert a Legfelsőbb Bíróság kedden immár másodszorra tárgyalta. A per előzménye, hogy a külföldi székhelyű Globex Holding Deutschland (GHD) 1997 decemberében kölcsön nyú
2002. 02. 26. 12:39
[FN, EI] Gyenge nemzetközi olajkeresletre számít a második negyedévben az OPEC . A kartell 2002 második felében lát reményt a szerény keresletnövekedésre - jelenti az AP. A gyenge olajkereslet további nyomást gyakorol majd az olaj árára - jelentette ki Ali Rodriguez OPEC-főtitkár hétfőn egy olajkonferencián Új-Zélandon. A főtitkár szerint az idei év második felében szerény, mintegy napi 300 ezer hordós szükségletnövekedésre lehet számítani a nemz
2002. 02. 26. 12:23
[FN] A Swiss Re, a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója a 2001. évet veszteséggel zárta a szeptermber 11-i terrortámadás után felmerült igények realizálódása következtében . A vállalat azonban úgy véli a regenerálódási időszak komoly nyereséget hoz majd. A társaság azt állítja, megközelítóen 200 milló svájci frankos (118 millió dolláros) deficitet halmoztak fel a szerencsétlenséget követően, amikor közel 1 milliárd frankos kárt szenvedtek el
2002. 02. 26. 12:04
[FN] A British American Tobacco nyeresége 36 százalékkal 2 milliárd fontra (2,86 milliárd dollár) növekedett a 2001-es évben . Az alacsony egyszeri költségek, és a kicsi kamatok nagyban segítették a teljesítmény alakulását. A dohányvállalat négy vezető márkája - a Luck Strike, a Kent, a Dunhill és a Pall Mall - 10 százalékkal jobb forgalmat produkált - jelentette a BAT. •
2002. 02. 26. 11:49
[FN, EI] Új-Zéland közelében lévő olajkutatásokba fog a Shell , amely vilgászerte megkezdte a mélytengeri szénhidrogénbányászatot - jelenti a Bloomberg. A mélytengeri olajbányászatba fogott Shell Új-Zéland közelében is olajat keres, hogy növelje szénhidrogén-készleteit. •[EnergiaInfo]
2002. 02. 26. 11:45
[FN, EI] Az atomerőműveket üzemeltető British Energy a British Nuclear Fuels (BNFL) céggel közös vállalkozásban tervezi kifejleszteni a brit erőművek új generációját - írja a Financial Times. A prejektben a BNFL AP1000-as, nyomott vizes reaktorainak korszerűsítésére összpontosítanának, ilyenekre cserélnék le a British Energy öregedő atomerőmű flottáját. •
2002. 02. 26. 11:42
[FN] A szeptember 11-i terrortámadás óta a légi üzlet erős "szélhiánnyal" küzd, de a Boeing, a világ legnagyobb repülőgyártója felülemelkedve a problémákon bejelentette, hogy legismertebb típusát, a 747-est felújítja . Az új 747-400XQLRI modell tervét a szingapúri Légi Show-n ismertették először, és azt állítják, csödesebb lesz és tovább tud majd szárnyalni. Az új típust a jövő évi tesztelések után, 2004-ben hozza forgalomba a vállalat. A társasá
2002. 02. 26. 11:33
[FN, MTI-Eco] A Mol Rt. 100 milliárd forint össznévértékű ötvényprogramjának keretében 15 milliárd forint névértékben egyéves futamidejű diszkontkötvényeket és ugyancsak 15 milliárd forint névértékben három éves, évi fix 7,75 százalék kamatozású kötvényeket értékesít nyilvános aukción - közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban kedden. A Mol a kötvényeket tőzsdei aukción értékesíti. Az ajánlatokat március 5-én lehet benyújtani. Az aukciós maximáli
2002. 02. 26. 11:09
[FN, MTI-Eco] Németországban februárban javult a gazdasági hangulat és előérzet az Ifo gazdaságkutató intézet kedden kiadott hangulatmutatójának tanúsága szerint . A Nyugat-Németországra vonatkozó fő jelzőszám 88,7 pontra emelkedett a januári 86,3 pontról.
2002. 02. 26. 11:03
[FN, MTI-Eco] Ciprus le tudja zárni a kitűzött határidőre az EU-csatlakozási tárgyalások még hátralévő fejezeteit - állapította meg hétfőn Nicosiában az Európai Unió Ciprus ügyében illetékes főtárgyalója . Léopold Maurer EU-megbízott 25 fős küldöttség élén érkezett egyhetes látogatásra a szigetországba. Mint hétfőn újságíróknak elmondta, Ciprus a többi tagjelölttel összehasonlítva meglehetősen jól halad a felkészülésben. Az EU a legfelkészültebb
2002. 02. 26. 10:54
[FN] A British Telecom nagyarányú csökkentést jelentett be a szélessávú internetet szolgáltatók költségeiben Nagy-Britanniában . Április elsejétől 25 fontról 14,75-re csökkenti a BT az internetet szolgáltatók használati díját, amelynek köszönhetően várhatóan az egyszerű felhasználó is jóval kevesebbet fizet majd a háló igénybevételéért. "Most végre sikerült olyan árban megállapodnunk, aminek eredményeképpen a kereskedők 30 font alatt kínálhatják
2002. 02. 26. 10:54
[FN] A General Motors, a világ legnagyobb autógyártója jelentős terveket hozott nyilvánosságra , amelyek szerint összmérlegét 10 milliárd dollárral, míg nyereségét több mint 8 százalékkal növelné 2002-ben. Szemben az elemzők véleményével, amely szerint általános visszaesés tapasztalható az iparágban, a GM azt állítja, hogy agresszív termelési stratégiájával és pénzügyi fejlesztéseivel az évtized közepére 10 dolláros gyarapodást fog elérni részvén
2002. 02. 26. 10:37
[FN] A Prudential biztosító azt jelentette, hogy működési nyerese 15 százalékkal 1,18 milliárd fontra (1,7 millárd dollár) növekedett , leginkább az ázsiai üzletek teljesítményének köszönhetően. Nagy-Britannia második legnagyobb életbiztosítója forgalmának 60 százalékát most már külföldön bonyolítja, míg nyereségének több mint 67 százaléka Ázsiába tevődött át 2001-ben. A társaság 1,1 és 1,33 milliárd font közötti működési profitra számított, össz
2002. 02. 26. 10:36
[FN, MTI-Eco] Hihetetlennek hangzik, de New York új polgármestere el akarja adni a patinás brooklyni hidat . Pontosabban a legnagyobb amerikai metropolis további három hídjával együtt összesen négyet, hogy bármi áron, de pénzt teremtsen elő a városnak. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolása után mindössze néhány héttel polgármesterré választott Michael Bloomberg 40 milliárd dolláros költségvetési tervében jelenleg köz
2002. 02. 26. 10:33
[FN] Az AIG negyedévenként jövedelemtanácskozást hív össze a jövőben , hogy ezzel megnyugtassa befektetőit, akik nagyobb pénzügyi átláthatóságot követeltek. Maurice "Hank" Greenberg azt nyilatkozta, hogy a világ legnagyobb biztósítótársasága az első negyedév eredményeinek kikerülése után hívja össze a találkozót. "Az AIG megpróbál minél több információt elérhetővé tenni" - nyilatkozta a posztját régóta betöltő vezető. A vállalat ezzel kívánt reag
2002. 02. 26. 10:22
[FN, MTI-Eco] A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentését készítő munkacsoport az idei évre 1,2-1,8 milliárd euró folyó fizetési mérleghiányt vár , jövőre pedig a hiányt 1,7-2,5 milliárd euróra prognosztizálja. Mindez az MNB Jelentés az infláció alakulásáról című tanulmányából derül ki, melyet kedden mutattak be a sajtónak. Az MNB szakértői a bruttó hazai termékhez viszonyítva a folyó fizetési mérleg hiányát ez évre az 1,8-2,7 százalékos sávba vár
2002. 02. 26. 10:19
[FN] A francia Michelin autógumigyártó 28,4 százalékos visszaesést jelentett 2001. évi profitjában , miután az Egyesült Államokban visszaesett az autószektor. A tavalyi éves nyereség 314 millió euró volt, összehasonlítva a 2000-es 438 millióval. A vállalat korábban közölte, hogy forgalma 2,5 százazlékkal, 15,8 milliárd dollárra javult az év folyamán. A Michelin 2002 első felében is nehéz időszakra számít, de előrejelzéseiknek idáig sikerült megfe
2002. 02. 26. 10:01
Olvasói sztorik