A horvát miniszterelnök vonzónak találja a kereszttulajdonlási formát az INA tervezett privatizációja kapcsán. Megfigyelők szerint az ötlet Kovács László magyar külügyminisztertől származik.
Több mint négymilliárd euróval nőtt januárban a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka. Ennek forintellenértéke (mintegy ezermilliárd forint) a megtakarítási piacokat is átrendezheti.
Az ellenzéki frakciók vezetői szerint jövőkép helyett "jövőpépet" vázolt és ígérgetett a kormányfő. Az MDF részéről felmerült a pótköltségvetés szükségessége, az SZDSZ a Vásárhelyi-tervet látná szívesen, Lendvai Ildikó Micimackóhoz hasonította a Fideszt.
Elsősorban a kockázatvállalással, illetve a szabályzataival kapcsolatos hiányosságok miatt felügyeleti intézkedést alkalmazott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Magyar Takarékszövetkezeti Bankkal szemben - jelent meg a Magyar Tőkepiacban.
Románia az első félévben új eurokötvényt bocsát ki, részben a költségvetési hiány finanszírozására. A kibocsátás részleteit és idejét még fontolja a kormány - mondta Enache Jiru román pénzügyminiszter-helyettes kedden a Dow Jones hírügynökségnek.
George W. Bush amerikai elnök csalódottságának adott hangot, miután hétfőn Belgium, Franciaország és Németország Törökország megvétózta a közös katonai fellépés lehetőségét Törökország védelmében. Bush nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Nem értem a döntést; a szövetségre negatívan hat...amennyiben az államok nem képesek közös álláspontra helyezkedni a közös védelem kérdésében." Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter élesen bírálta az USA poli
Közel 20 százalékkal, a 2001. évi 4,37 milliárd forintról 5,19 milliárd forintra növelte 2002-ben díjbevételét az Union Biztosító - mondta Maják Viktor, az Union Biztosító marketingigazgatója.
A miniszterelnök az uniós csatlakozás lehetőségeiről, a román-magyar viszonyról, a gazdaság helyzetéről és az újonnan induló, 150 milliárdos hitelprogramól is beszélt a Parlamentben.
Kerek 72 pontos emelkedéssel 7531,78 ponton nyitott a BUX kedden. A nemzetközi hatások alapján enyhe emelkedést valószínűsítenek kedden a budapesti részvénypiacon a megkérdezett tőzsdei szakértők.
Szaddám Huszein iraki elnök utasítására nagy mennyiségű robbanóanyagot halmoznak fel az iraki olajmezők közvetlen közelében, feltételezhetően azzal a céllal, hogy amerikai katonai támadás esetén megsemmisítsék az olajkutakat.
A kereskedelmi szálláshelyek 2002-ben 85,7 milliárd forint szállásdíj-bevételt értek el, ami 0,4 százalékkal kevesebb a megelőző évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett előzetes adataiból. Az elmúlt évben a kereskedelmi szálláshelyeken 6 millió vendéget és 17,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 1, illetve 3 százalékos csökkenés 2001-hez képest.
A holland Philips fogyasztási elektronikai gyártó tavaly 3,21 milliárd euró nettó veszteséget szenvedett, a 2001-es 2,48 milliárd euró nettó veszteség után - közölték a vállalatnál kedden. A működési nyereség 420 millió euró volt az egy évvel korábbi 1,4 milliárd eurós hiány helyett. Az értékesítés 31,82 milliárd euróra csökkent 32,34 milliárdról.
A Központi Statisztikai Hivatal bruttó 370 millió forintot fordít a külkereskedelmi termékforgalom adatainak feldolgozását biztosító informatikai-statisztikai rendszer karbantartására, üzemeltetésére és követési feladatainak ellátására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A háború, a békefenntartás és az újjáépítés költségeit beleszámítva a 250 milliárd dollárt is megközelítheti az iraki számla végösszege, beleértve egy iraki "Marshall-terv" költségeit is - írja a Napi Gazdaság.
Nemcsak a hadseregek készülődnek a háborúra, a világ vezető hírtelevíziói és hírügynökségei is több ezer riportert képeznek ki haditudósítónak. A 100 millió dollárt meghaladó médiaakció résztvevőinek egymással is meg kell küzdeniük az exkluzív riportokért. Az információk többségét az amerikai hadsereg vezetői lektorálják.
Stabil gazdálkodás jellemezte az Új MiZo Rt. működését a felszámolás utáni első töredék évben. A vállalat úgy jött ki a felszámolási eljárásból, hogy bebizonyosodott, a tevékenységet tekintve életképes vállalkozás volt a MiZo Rt. Gazdálkodási hiányosságok vezettek oda, hogy 2000 februárjában több hitelező megindította a felszámolási eljárást – vonta le a következtetést Kiss János vezérigazgató.
Egyelőre nem lesz Magyarországon a brithez hasonló Sure Start (Biztos kezdet) elnevezésű szociális program. A kormány viszont szeretne olyan védőnői hálózatot kiépíteni, amelynek segítségével növelhetők a szegénységben élő gyermekek életesélyei.
Az uniós csatlakozás egyik leglátványosabb eredménye az lesz majd, hogy akár ellenőrzés nélkül juthatunk el Budapesttől Nápolyig - írja a Magyar Hírlap. A belső határellenőrzés megszűnését jelentő schengeni tagságra azonban a csatlakozást követően legalább 2-3 évig várnunk kell majd.
Először sikerült emberi embrionális őssejteknél
"elhallgattatni", azaz kiiktatni egy meghatározott génszakaszt. Ennek a technikai újításnak a segítségével a kutatók elvileg az emberi genetikai állomány bármely részét módosíthatják - írja a Népszabadság. Ez magadja annak a lehetőségét, hogy a jövőben ma még gyógyíthatatlan betegségeket is sikeresen kezelhetnek az orvosok.
A védelmi tárcánál nem tagadják: a behívandók körében egyre több a trükkel próbálkozók száma - írja a Népszabadság. Elterjedt módszer, hogy a fiatal vagy át sem veszi a honvédségi leveleket, vagy nem jelenik meg a sorozáson.
Háborúellenes akcióhét kezdődött Magyarországon. A fővárosban egész héten lesznek rendezvények: felvonulások, vitaestek, aláírásgyűjtés és filmvetítés. Az akciók csúcspontja szombaton lesz. Ekkor a világméretű békedemonstráció részeként Budapesten is nagyszabású tüntetéseket rendeznek az iraki háború ellen.
Irak feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei használhassák az U-2-es amerikai felderítő repülőgépeket - jelentette be hétfőn New Yorkban Irak ENSZ-nagykövete. A Fehér Ház szerint ez azonban semmit nem változtat azon, hogy "Bagdadnak le kell szerelnie".
Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn, kora este ismerteti kormánya tagjaival országértékelő és programadó beszédét, amelyet a parlament keddi plenáris ülésén, napirend előtt kíván elmondani. Az MTI úgy tudja: a miniszterelnök azért hívta össze a kabinet tagjait, hogy a beszéd elhangzása előtt megismertesse velük annak tartalmát.
Az eddigi hírek szerint a kormányfő beszéde elsősorban a jövőre, a tervekre összpontosít, és több, az idei évre