állás

Pénteken elindult a bérekről az országos érdekegyeztetés: a munkavállalók 80 ezer forintos minimálbér ajánlattal nyitottak, amelyet a munkaadók túlzottnak minősítettek, de konkrét ajánlattal nem álltak elő. A kormányzati oldal azt szeretné, ha a nettó bérek legalább 4,1 százalékkal emelkednének.
2009. 09. 18. 15:54
A G20-ak mintegy 11 millió munkahelyet hoztak létre, illetve mentettek meg szociális védelmi, illetve foglalkoztatási intézkedéseikkel a gazdasági válság kezdete óta - jelentette ki pénteken a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezetője.
2009. 09. 18. 14:37
Magyarország végzős hallgatói a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) és a Google-nél dolgoznának a legszívesebben, átlagosan évi 11 566 eurót keresnének és ezért 43,6 órát dolgoznának a héten - derül ki a világ 22 országának végzős hallgatóit kérdező Graduate Barometer 2009 felmérésből.
2009. 09. 18. 11:59
Ha Csermanek Jánost be tudta fogadni a nemzet, akkor Orsós Józsefet miért nem? – tette fel a kérdést Iványi Gábor egy különleges vezetői tréningen, amelyen vállalatigazgatók, minisztériumi felső vezetők, tanárok, lelkészek, alapítványok elnökei, bankárok együtt, a szokásos környezetükből kiragadva vitatkoztak a cigánykérdésről.
2009. 09. 18. 11:40
Végelszámolással megszünteti Komáromban a telefonbillentyűzetek gyártását a japán Sunarrow, az üzemben a termelést szeptember végén befejezik. A gyár 76 dolgozóját elbocsátják - tájékoztatta az MTI-t vállalat termelésvezetője.
2009. 09. 18. 11:25
Jövőre lassú fellendülés indulhat, és ennek nyomán 2010 második felében a foglalkoztatás is bővülhet - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára pénteken Budapesten az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
2009. 09. 18. 11:10
80 ezer forintos minimálbér-javaslatot tett le végül a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Indul a vita az országos bérajánlásról, a minimálbérről, s a szakképzetteknek fizetett bérminimumról. A kormányzat, s a munkavállalók szerint is külön kell kezelni az átlagbér alatt, illetve felett keresőkre vonatkozó bérajánlást.
2009. 09. 18. 10:55
2, 1 százalékkal csökkent a nettó reálbér január-júliusban a tavalyi, azonos időszakhoz képest. A szám még csúnyább lenne, ha az alacsony keresetű fizikai munkásokból arányaiban nem bocsátottak volna el többet, mint a jobban megfizetett szellemiekből – többek között ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A foglalkoztatottak számát nagyjából 4 százalékkal kurtította meg a válság.
2009. 09. 17. 10:05
Egyre több vállalat vezetői töltik ki a DGS Global Research és a Figyelő közös kutatását, amely a "Hatékonyságnövelés mint válságkezelési eszköz" címet kapta. A felmérés arra keresi a választ, hogy a cégek miként ítélik meg helyzetüket most, s milyen intézkedéseket terveznek a következő időszakban a recesszióból történő kilábalásért.
2009. 09. 16. 16:33
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a jövő évi anyavállalati bérfejlesztésről, egy 400 fős létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Egyezség született arról is, hogy a kollektív szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítést 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérséklik.
2009. 09. 16. 15:39
Közel 150 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma 2008 szeptembere óta, az azt megelőző egy évben viszont csak nyolcezerrel. Már nemcsak a képzetlen dolgozókat érinti a gazdasági válság miatti munkanélküliség, hanem a piacképes szakmával rendelkezőket is. Egyre több a diplomás állástalan, és a külföldi karrier is egyre kétségesebbé válik.
2009. 09. 15. 16:01
Robbanószert talált, majd szállíttatott el a rendőrség az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség egyik fővárosi irodájából a közelmúltban. Ugyan nem bizonyított, hogy a bombát a felügyelőknek szánták, az viszont tény, hogy az utóbbi időben megsokasodtak az őket érő különböző atrocitások.
2009. 09. 15. 15:15
Egyelőre nem mérhető le, mit ér a bolognai rendszerben szerzett alapszintű diploma, amellyel a diákok az idén először lépnek ki a munkaerőpiacra. Közben a mesterszakon meghirdetett helyek csaknem felét nem sikerült feltölteni - írja legfrissebb számában a Figyelő.
2009. 09. 12. 16:00
Tízből majd nyolc munkavállaló érzi úgy, hogy még soha nem volt ilyen rövid az ebédideje, és háromnegyedük kényszerül arra, hogy ezt napközben inkább kávészünetekkel helyettesítse.
2009. 09. 11. 14:24
A munkát vállaló tanulóknak csaknem a fele nem azért vállal munkát, hogy segítse a családját vagy fizesse a tanulmányait, hanem utazásra, nyaralásra, szórakozásra költi a pénzét. 100-150 ezer diák dolgozik ma Magyarországon, átlagosan havi 35-45 ezer forintért – áll egy friss kutatásban.
2009. 09. 11. 13:21
Az éleződő cigány-magyar konfliktus, amely fiatal, törékeny demokráciánkat – kis túlzással – a weimarizálódás felé sodorja, alapvetően gazdasági okokban gyökerezik. A szakértők által hatékonysági, pénzügyi szempontok alapján is irracionálisnak tartott, a romákat jelentős arányban érintő Út a munkához program – amely a jövő évi költségvetés egyik kiemelt területe – is hozzájárult az előítéletek „szalonképesebbé” válásához.
2009. 09. 10. 06:30
A nyár végére kevesebb cég döntött úgy, hogy elbocsátásokkal kezeli a válságot. Ennek ellenére a munkanélküliek száma már meghaladta az 560 ezret, ám a foglalkoztatási hivatal csak 24 ezer állást kínált.
2009. 09. 09. 17:02
Négy százalékkal több cég tervez leépítést, mint ahányan újabb munkatársakat vennének fel, a legtöbben – a munkaadók háromnegyede – viszont nem változtatnának a dolgozói létszámon. A gyáriparban már kevesebb elbocsátásra kényszerülnek, a vendéglátósok állása azonban veszélyben lehet.
2009. 09. 08. 15:07
Olvasói sztorik