Pénzügy

Hogyan válhat hatékonnyá válságban?

admin
admin

2009. 09. 16. 16:33

Egyre több vállalat vezetői töltik ki a DGS Global Research és a Figyelő közös kutatását, amely a "Hatékonyságnövelés mint válságkezelési eszköz" címet kapta. A felmérés arra keresi a választ, hogy a cégek miként ítélik meg helyzetüket most, s milyen intézkedéseket terveznek a következő időszakban a recesszióból történő kilábalásért.

Az információk, eredmények egy részét a szeptember 23-24-i Változó szerepek változó környezetben című országos HR konferencia nyitóelőadásában hozzák nyilvánosságra, ahol ezt követően 11 kerekasztal-beszélgetés keretében két napon keresztül több mint 60 vállalatvezető és HR igazgató járja körbe többek között a felmérés témáit is.

Aki kitölti a DGS Global Research és a Figyelő közös kérdőívét, 10 százalék kedvezménnyel vehet részt a konferencián, és megkapja a kutatásból készült kiadványt is. Ebből pontos és részletes információkhoz juthat a versenytársakról: ők miként, milyen eszközökkel próbálnak sikeresebbé válni, túlélni.

Az eredmények nagy segítséget nyújthatnak a cégvezetőknek, a HR-eseknek, hogy motiválják a munkatársakat, megfelelő hatékonysággal keresztül tudják vezetni őket a krízisen, és támogassák a menedzsmentet a kiútkeresésben.

A 10 perces kutatásba a DGS Global Research honlapján kapcsolódhatnak be.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.