Pénzügy

Kivonul Komáromból a Sunarrow

Végelszámolással megszünteti Komáromban a telefonbillentyűzetek gyártását a japán Sunarrow, az üzemben a termelést szeptember végén befejezik. A gyár 76 dolgozóját elbocsátják - tájékoztatta az MTI-t vállalat termelésvezetője.

Kápolnás Tamás az intézkedést a gazdasági válság miatti fogyasztáscsökkenéssel és a megrendelések hiányával indokolta.

A Sunarrow Hungary Kft-t 2003 novemberében adták át a komáromi ipari parkban, a Nokia szomszédságában. A vállalat teljes kapacitásának elérésekor évi 8-10 millió billentyűzetet gyártott és 220 főnek adott munkát – tette hozzá Kápolnás Tamás.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapjának tájékoztatása szerint a beruházás összege 1,7 milliárd forint volt. A cég a magyarországi üzemének létrehozásakor évente 36 millió billentyűzet előállításával számolt és 402 új munkahely létrehozásához kapott 100 millió forint támogatást a Smart I. pályázaton 2003 augusztusában.

A vállalatnak Japánban négy gyára van, Ázsiában további négy termelőüzeme működik. Európában Magyarországon kívül Finnországban folytatnak gyártást.

A japán anyacéget 1959-ben alapították, 1970-ben kezdte meg a speciális szilikon billentyűzetek gyártását távirányítókhoz, vezeték nélküli telefonokhoz, valamint egyéb háztartási elektronikai termékekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik