Pénzügy

Jövőre több állást ígérnek

Jövőre lassú fellendülés indulhat, és ennek nyomán 2010 második felében a foglalkoztatás is bővülhet - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára pénteken Budapesten az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén.

Katona Tamás emlékeztetett: a költségvetés tervezésekor azzal számoltak, hogy az államháztartási hiány 2010-ben GDP-arányosan 3,8 százalék lesz, az infláció pedig az idei 4,5 százalékról 4,1 százalékra csökken.

Az államtitkár elmondta, hogy a 2010-es költségvetés tervezete mellett benyújtották az Országgyűlésnek a költségvetési törvényt megalapozó törvényjavaslatot („salátatörvényt”) is, amelyet októberben tárgyalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik